The Wayback Machine - http://web.archive.org/web/20211019210536/https://vpbathory.edu.hu/eletkepek.php

Életképek iskolánkból

Népmese nap 2021

2021-10-04

Az idei mesenapi turnénk a mai nappal véget ért.
Hétfőn a Bóbita ovisoknak és iskolánk alsósainak, ma csütörtökön pedig a Ringató és Kuckó tagóvódásoknak adtuk elő a Vannak még rossz gyerekek c. mesét.
A bodajki Zengő Óvoda saját írását dolgoztuk kicsit át, "testre szabtuk".
Az egymás iránti tiszteletre, megbecsülésre és a természet védelmére hívja fel a figyelmet ez az aranyos mese. Rosszcsont Peti, akit Hujber Kristóf alakított nagyszerű beleéléssel, mindenkivel gonoszkodik. Az erdei Tündér, -Vers Csilla személyében, - elvarázsolja ezért lepkévé, akit Vörösháziné Czicza Noémi alakított. Három próbát kell kiállnia Petinek, hogy újra kisfiú lehessen. A gyerekek bevonásával ebben segítenek neki az erdei állatok: a Süni - Nagyné Orbán Ibolya, Nyuszi - Bányai Melinda, Szarka - Belső Lászlóné Olgi néni. A Kislány is - Hencsei Hajnalka az állatok pártján áll, hisz Peti őt is megbántotta. Természetesen Petinek sikerül kiállnia a próbákat, így újra kisfiú lesz, s megfogadja, hogy többet nem csúfolódik, szeretettel bánik mindenkivel és óvja a természetet is, hisz ezzel az állatok életterét védi.
Sok -sok zenével és közös énekléssel megtüzdelve hangulatos előadást láthattak a gyerekek.
Hatalmas elismerés a résztvevő tanító néniknek és tanító bácsinak, akik szabadidejüket újra beáldozva felkészültek az öt előadásra. Köszönjük Nekik!!!!!

A Veszprém Lions Club karácsonyi ajándéka gyerekeknek

2020-12-15

Bolyai 2020

2020-11-25

Idén is nagyon szépen szerepeltek tanítványaink a Bolyai Matematika Csapatverseny megyei fordulóján - ebben a nehéz, nem megszokott helyzetben is. Büszkék vagyunk Rájuk és a felkészítőikre is. Gratulálunk!
3. évfolyam
Madár 18: Kovács Gergely, Nagy Dorka Laura, Novák Áron, Reider Zsófia 3. c
1.helyezettek, bejutottak az országos döntőbe nagyon magas pontszámmal!!!
Matekfejek: Dunai Bence, Gaál Sámuel, Győri Balázs, Vörösházi Attila László 3. c
6. helyezettek, díjazottak
Felkészítő: Belső Lászlóné
4. évfolyam
IQ-Nindzsák: Gaál Kolos, Dávid Botond, Győri Gergő, Kiss Lukács Tamás 4. c
5. helyezettek, díjazottak
Felkészítő: Szabóné Komáromi Beáta
5. évfolyam
Kékmadarak: Nagy Villő, Csaba Zsombor, Kinde Józsua, Kristóf Kata 5. c
5. helyezettek, díjazottak
Felkészítő: Kalmár Cecília
7. évfolyam
Nagymadarak: Kristóf Luca, Endresz Viktória, Kempelen Kata, Nagy Boglárka 7.c
10. helyezettek
Felkészítő: Kalmár Cecília

GPS játék

2020-10-22

Október 23.-át rendhagyó módon ünnepelte meg a 7.c. Miután megnéztük az ünnepi műsort, a városba mentünk egy játékkal egybekötött sétára. Az alkalomra olyan feladatsort állítottam össze a tanulóknak, amely városunk néhány nevezetességét keresi fel. Minden emlékmű egy új helyszín GPS koordinátáit rejtette, így a diákok olyan útvonalon haladtak, amelynek nem ismerték az egyes állomásait. Az előkészítő órán megnéztük, hogyan navigálhatunk a Google Térkép alkalmazásban GPS koordináták segítségével, hogyan használhatjuk az eszközünk helymeghatározását online és offline módban. A programunkat emlékezetesebbé tette a gyönyörű napos idő, és az őszi szünet kezdete.
Kalmár Cecilia 7.c osztályfőnöke

ÜCSB 2020.10.01.

2020-10-01

Iskolánk tanulói a Veszprém Megyei Atlétikai Ügyességi és Váltófutó Csapatbajnokságon méltón képviselték iskolánkat és az alábbi eredményekkel büszkélkedhetnek, melyhez szívből gratulálok!

Magasugrás - lány csapat - II. helyezés (1,25)
Németh Dóra - 8.a, Szemán Kata - 8.a, Esső Dóra - 7.a, Gombás Médea - 7.a, Vajthó Barbara - 7.a

Távolugrás - lány csapat - I. helyezés (423,25)
Németh Dóra - 8.a, Szemán Kata - 8.a, Esső Dóra - 7.a, Gombás Médea - 7.a, Vajthó Barbara - 7.a

Távolugrás - fiú csapat - III. helyezés (425,5)
Bálint Gergő - 8.a, Szirbek Albert - 8.c, Eichberger Máté - 7.a, Szökrényes László - 7.a, Máté Félix - 6.a

Kislabdahajítás - fiú csapat - III. helyezés (43,5)
Bálint Gergő - 8.a, Szirbek Albert - 8.c, Eichberger Máté - 7.a, Szökrényes László - 7.a, Máté Félix - 6.a

10x200m váltófutás - vegyes csapat - II. helyezés ( 4:59,34)
Németh Dóra 8.a, Szemán Kata 8.a, Esső Dóra 7.a, Gombás Médea 7.a, Vajthó Barbara 7.a, Bálint Gergő - 8.a, Szirbek Albert - 8.c, Eichberger Máté - 7.a, Szökrényes László - 7.a, Máté Félix - 6.a

Köszönöm minden kollégának, edzőnek a felkészítést és a közreműködést!
Üdvözlettel: Detti

Apród Program 2020

2020-02-26

Az Apród Program keretében a Veszprémi Báthory István Sportiskolai Általános Iskola apród szakkörének tagjai fegyvertechnikai bemutatón vettek részt a MH KIKNYP 3.TÉK szervezésében. A foglalkozáson élőben is megismerkedhettek a Magyar Honvédségnél rendszeresített fegyverekkel. Szakemberek irányítása mellett megtanulták azok működését, részeit, szét- és összeszerelésének fogásait, melyet gyakorolhattak is. Köszönjük a MH KIKNYP 3.TÉK állományának a szakmai segítséget és a lehetőséget, amellyel hozzájárultak az apródok ismereteinek bővítéséhez.

Szép Magyar Beszéd

2020-01-21

A Szép Magyar Beszéd verseny iskolai fordulóját 2019. január 21-én rendeztük meg iskolánk könyvtárában.
Sok tanuló érezte azt, hogy szeretné megmérettetni magát a szép, kifejező olvasásban. Két kategóriában versenyeztek, 5-6. és 7-8. évfolyamon.
Részletek

Apród Hét Próba

2019-11-14

Népi Játék Napja 2019

2019-10-18

Népmese napja 2019

2019-10-18

Ma iskolánkban a Népmese napjához kapcsolódóan a tanító és tanárnénik előadták a Kacor király c. mesét. Több éves hagyományt ápolnak így, élményt jelentve a gyerekeknek. Jó volt látni a sok csillogó szemet! Igazi köszönet ez azért, hogy az iskola kezdése óta minden szerdán estébe nyúlóan próbáltak a szereplők. Köszönjük az ő kitartó munkájukat, lelkesedésüket: Bányai Melindának, Szabó-Komáromi Beának, Hencsei Hajninak, Gáspár Zsuzsinak, Pohl Briginek, Szomjasi Dettinek, Baranyai Ritának, Nagyné Ibolyának, Mandákné Ildinek.
Jövő héten még az ovisokat is 3 előadás kíséretében ismertetik meg Kacor király történetével.

Zenei világnap 2019

2019-10-03

,,A zene az életnek olyan szükséglete, mint a levegő. Sokan csak akkor veszik észre, ha már nagyon hiányzik."
Kodály Zoltán


Az UNESCO Nemzetközi Tanácsa Yehudi Menuhin kezdeményezésre emelte október 1-jét a Zene világnapja rangjára. Ez a nap a zeneművészet legnagyobb alakjaira emlékeztet, segíti a különböző kultúrák zenéinek jobb megismerését. Életünket keresztül-kasul szövi a zene, a bölcsőtől a sírig. A zene, ami az ember legősibb kifejezési formája, eszköze, amely ősibb, mint a nyelv. Még írni se tudott az emberiség, amikor a hang és a szó hatalmába kerítette.
Iskolánkban már évek óta ünnepeljük a Zene világnapját. Minden évben más műfajjal, különböző zenei területekkel találkozhatnak tanulóink.
Ma, a Zene világnapja alkalmából az autentikus népzenét játszó Kőris zenekar adott felejthetetlen koncertet. A gyerekek különböző tájegységek népdalait hallgathatták meg. A koncertet közös éneklés és a népi hangszerekkel való ismerkedés tette színesebbé.
Köszönjük a felejthetetlen koncertet a Kőris zenekarnak!
Bódis Erika: hegedű; Farády Tamás: brácsa, koboz, citera; Varga Tamás: nagybőgő, dob;
Baksa Kata: ének.

Atlétikai Ügyességi és Váltófutó Csapatbajnokság 2019

2019-10-03

A tegnapi sikerek folytatásaként a mai Veszprém Megyei Atlétikai Ügyességi és Váltófutó Csapatbajnokságon az alábbi eredményeket érték el tanulóink, melyhez szívből gratulálok:

Magasugrás - lány csapat - I. helyezés (123,75)
Hörömpöli Hanga 7.a
Szemán Kata 7.a
Esső Dóra 6.a
Vajthó Barbara 6.a

Távolugrás - lány csapat - I. helyezés (408,5)
Hörömpöli Hanga - 7.a
Németh Dóra - 7.a
Szemán Kata - 7.a
Esső Dóra - 6.a
Vajthó Barbara - 6.a

Távolugrás - fiú csapat - I. helyezés (417)
Szujó Zsombor- 8.a
Apró Botond - 7.a
Vas Attila Máté - 7.a
Kiss Barnabás - 7.c
Szirbek Albert - 7.c

Kislabdahajítás - fiú csapat - V. helyezés (49,25)
Szujó Zsombor- 8.a
Talamár Gergő - 8.b
Apró Botond - 7.a
Vas Attila Máté - 7.a
Kiss Barnabás - 7.c
Szökrényes László - 6.a

10x200m váltófutás - vegyes csapat - III. helyezés ( 4:59,34)
Hörömpöli Hanga - 7.a
Németh Dóra - 7.a
Szemán Kata - 7.a
Esső Dóra - 6.a
Vajthó Barbara - 6.a
Szujó Zsombor- 8.a
Talamár Gergő - 8.b
Apró Botond - 7.a
Vas Attila Máté - 7.a
Szirbek Albert - 7.c

Köszönöm minden kollégának a felkészítést és a közreműködést!

Báthory Táncegyüttes

2019-05-21

Huszonöt éves jubileumát ünnepelte a veszprémi Báthory Táncegyüttes.

A Csermák Antal Zeneiskolában tartott születésnapi ünnepségen a legkisebbektől az öregdiákokig több generáció mutatta be tudását, és egy születésnapi tortát is felvágtak.

A rendezvényen a Báthory-iskola igazgatója, Barták Péterné méltatta az együttest és az alapító Buknicz Erzsébet munkáját. Elmondta, hogy a Báthory Táncegyüttes 24 fővel kezdte el a munkát, de már az első év után, kölcsön kapott ruhákban fellépve megnyerték a Városi Gyermekművészeti Fesztivált. 2001-től Hajdu Péter néptáncpedagógus segítségével folyik az oktatás. Számos területi, regionális és országos első díjat is szereztek, és nemzetközi versenyeken is nagy sikerrel szerepeltek a gyerekek.

Jelenleg a Szilágyi Erzsébet Keresztény Általános és Művészeti Iskola kihelyezett tagintézményeként oktatják a néptáncot, több mint 80 gyereket tanítanak Hajdu Viktória, Vastag Richárd és az alapító Buknicz Erzsébet segítségével.

Fuss az iskoládért!

2019-05-19

III. helyezett lett iskolánk

A II. Euronics-Rotary futónapon a Vedac Veszprem nagyszerű szervezésében iskolánk a megtisztelő 3. helyet szerezte meg az iskolák közötti versenyben.

Köszönjük minden résztvevőnek: tanulóinknak, családjaiknak, pedagógusainknak a részvételt! Igazi csapatmunka volt! Jövőre ugyanitt!

A népdal összetartó ereje

2019-05-17

A 12. Városi Népdaléneklési Versenyt rendezték a Veszprémi Báthory István Sportiskolai Általános Iskolában. 8 intézményből (Botev, Cholnoky, Dózsa, Padányi, Rózsa úti, Simonyi, Szilágyi és a házigazda Báthory Iskola) közel 50 alsós kisdiák érkezett ezen az esős napon, hogy énekükkel elhozzák a tavaszt a szívekbe. A már hagyományosnak mondható rendezvényen Barták Péterné intézményvezető köszöntötte a megjelenteket. A báthorys diákok sokszínűségére hívta fel a figyelmet, hogy a sporton kívül számos művészeti területen is érnek el sikereket a tehetséges tanulók.
tovább...

Alsós vers- és prózamondó verseny

2019-05-01

A Költészet napjához kapcsolódóan az idei évben is megrendeztük alsós diákjainknak a vers - és prózamondó versenyt. Nagy örömünkre sok lelkes szavaló jelentkezett.

Díjazottak (2019):

1. - 2. évfolyam;
I. Kovács Gergő (1. c)
II. Kiss Lukács (2.c)
III. Farkas Lilla (2.c)
Különdíjasok: Vándornyik Ádám (1.a), Gaál Kolos (2.c)

3. - 4. évfolyam;
I. Cserni Fanni (3.c)
II. Kovács Zsófia (4.c)
III. Gál Blanka (4.c)
Különdíjasok: Kovács Németh Abigél (3.c), Sigmond Szófia (4.c)

Gratulálunk a díjazottaknak és a felkészítő pedagógusoknak.

Határtalanul 2019

2019-04-30

Idén is részt vett iskolánk 7.c osztálya a Határtalanul pályázaton, melynek során Erdélybe kirándultunk. A projekt során az alábbi programok vártak ránk.
Előkészítő foglalkozás: Az előkészítő foglalkozásunkat Milló Ildikó iskolánk nyugdíjas rajz és földrajz szakos tanára tartotta. Prezentációjában beszélt nekünk Erdély látnivalóiről, történelméről, nevezetességeiről, népművészetéről.
Előkészítő óra: Előkészítő órán programunk főszervezője, Cili néni ismertette a ránk váró út állomásait, a fő nevezetességeket. Utána mi is bemutattuk prezentációinkat, amelyet korábban készítettünk az informatika órákon.
1. nap: Május 20. hétfőn reggel 5 órakor indultunk el, az úti cél Csíkcsomortán. Elsőként a „Erdély kapuját”, a Király-hágót néztük meg.
Kolozsváron csatlakozott hozzánk idegenvezetőnk, Szilveszter Zsombor, aki egy belvárosi sétát tartott nekünk, sok érdekes ismerettel gazdagodva szálltunk vissza a buszra.
Szállásunkra, Csíkcsomortánra este 10 után értünk, ahol finom vacsorával vártak bennünket.
2. nap: 9 órakor reggeliztünk, és utána indultunk a Szent Anna-tóhoz, ami Erdély hét csodájának az egyike. A Szent Anna-tó (Lacul Sfanta Ana) az egyetlen kráter tó az erdélyi Csomád-hegység (Hargita megye) egyik kialudt vulkáni kráterében, Tusnádfürdőhöz közel.
A nap során voltunk Kézdivásárhelyen, ahol Gábor Áron szobránál egy koszorút helyeztünk el, majd az Incze László Céhtörténeti Múzeumban vezettek körbe bennünket.
Az 1848/49-es székely hősök emlékművénél, Nyergestetőn elmondtuk Kányádi Sándor: Nyergestető című versét és elénekeltük a székely és a magyar himnuszt.
Este meglátogattuk a szomszéd házban lévő moldvai csángó gyerekeket, akik a szegénység és nehéz körülmények elől menekülve, szüleiktől távol, itt nevelkednek. Átadtuk nekik az előzetesen gyűjtött ajándékokat, majd közösen énekeltünk magyar népdalokat és slágereket.
3. nap: A szomszédos Csíksomlyón kezdtük a napot. A híres búcsújáróhelyen készültek már I. Ferenc pápa látogatására, ami június 1. lesz, és persze a pünkösdi búcsúra is. A templomban megtekintettük a híres csodatevő Szűz Mária-szobrot, amelyhez számos legenda fűződik.
Utána Csíkszeredán a Székely Mikó várba mentünk, amely a Csíki Székely Múzeumnak ad otthont. A múzeumpedagógiai foglalkozás során sok hasznos, érdekes ismerettel gazdagodtunk.
Megálltunk Mádéfalván a Siculicidium-emlékműnél, amelyet az 1764-ben lemészárolt székelyek tiszteletére emeltek. Mi is koszorút helyeztünk el az emlékműnél és elénekeltük a székely és a magyar himnuszt.
A Gyilkos-tó és a Békás-szoros látványa nagy élményt jelentett mindenkinek. A szorosban mi is tettünk egy kis sétát.
Hazafele a Maros forrásánál tettünk egy kis kitérőt. Itt felelevenítettük a Maros és Olt legendáját.
4. nap: Az ezeréves határhoz kirándultunk. Gyimesbükkön felmásztunk a Rákóczi vár romjaihoz. Meghallgattuk a falu érdekes XX. századi történelmét.
Hidegségpatakán látogatást tettünk egy csángó családnál, akik megvendégeltek bennünket hagyományos csángó ételekkel. Bemutatták népviseletüket, hangszereiket, táncaikat. Egyszerűbb lépéseket mi is kipróbáltunk.
Gyimesközéplokon megálltunk a Gyimes bobpályán, ahol gyönyörű környezetben élvezhettük a csúszás élményét.
Este sétát tettünk a faluban. Ahol megnéztük a jellegzetes székely építkezés emlékeit.
5. nap: Az utolsó nap reggelén összepakoltunk, megreggeliztünk, magunkhoz vettük úti csomagjainkat.
Az első megállót Szejkefürdőn tartottuk, ahol a székelykapukon áthaladva felmentünk Orbán Balázs sírjához. Ezen koszorút helyeztünk el.
A következő állomásunk Farkaslakán volt, ahol koszorút helyeztünk el Tamási Áron sírjánál. Elköltöttük utolsó román pénzeinket a helyi vásárban.
Parajdon lementünk a sóbányába, ahol megismerhettük a sóbányászat jelentőségét, múltját, kibányászási technikáját.
Ezután a hosszú hazaút következett, ahol igyekeztünk feldolgozni és megbeszélni az Erdélyben töltött öt napunk élményeit.
Értékelő óra: Hazautazásunkat követően az értékelő órán kiegészítettük prezentációinkat a saját fényképeinkkel, élményeinkkel. Majd egy teszt kitöltésével számot adtunk a megszerzett ismeretekről, értékeltük a programot.
Határtalanul témanapra a Nemzeti összetartozás napja alkalmából került sor. Előadásainkat itt is bemutattuk diáktársainknak. Akik a további programok során Trianonról nézhettek meg egy filmet, majd ehhez kötődően egy online tesztet tölthettek ki. A tanulók az alábbi programok közül választhattak: langalló sütés, quiz kitöltése és filmnézés, vetélkedő az osztályok között, táncház.
Összefoglaló film a teljes projektről
Összefoglaló film az 1-2. napról
Összefoglaló film a 3-4-5.napról
Összefoglaló film a csángó programról

Március 15-i megemlékezés

2019-03-13

A 2018/2019-es tanévben rendhagyó módon emlékeztünk meg egyik kiemelkedő nemzeti ünnepünkről, március 15-éről. A Honvédelmi Sportszövetség által kiírt nyertes pályázatunk keretében iskolánk 4-8. évfolyamos diákjai interaktív foglalkozásokon vehettek részt Pákozdon a Katonai Emlékparkban. A „Hazafiság iskolája” elnevezésű program méltó helyen és méltó módon, élményszerűen ismertette meg a tanulókkal a magyar honvédség történetét, kiemelten az 1848-49-es forradalom és szabadságharc egyik legnagyobb katonai sikerét, melyet Pákozdon ért el 1848. szeptember 29-én.

Köszönjük a Honvédelmi Sportszövetség támogatását.

OviOlimpia 2019

2019-01-11

Mézeskalácsház-készítő verseny 2018

2018-12-10

Részletek

Mézeskalácsház-készítő verseny eredménye
Szavazatok alapján:
1. Kempelen Kata 5.c - Kempelen Panna 4.c - Kempelen Soma 1.c
2. Sárdi Kíra 5.c és Sárdi Ivett 3.c
3. Varga Martin 6.b

Különdíjat kapott:
A „legmeghittebb alkotás”: Simon Kolos 5.a – Simon Nándor 4.a
A „leghavasabb alkotás”: Nagy Levente 1.c
A „legédesebb alkotás”: Cserni Fanni 3.c
A „legötletesebb alkotás”: Hilbert Karina 5.a
A „legsportosabb alkotás”: Kovács Zsófia 4.c és Kovács Gergely 1.c
A „legaranyosabb alkotás”: Pesti Dominik 2.a
A „legvalódibb alkotás”: Novák Máté 4.a
A „legprecízebb alkotás”: Németh Lili 8.a
A „ legszinesebb alkotás” Bócz Hanna 3.c
A „legállatosabb alkotás”: Reider Zsófi 1.c
A „legcukibb alkotás”: Letenyei Virág 3.b

Fényképek

Szépen, helyesen!

2018-11-12

November 12-én a humán munkaközösség újra megrendezte a magyar nyelv napjához kötődő Szépen, helyesen! másolási vetélkedőt.
Tanulóinknak most sem kellett előzetesen készülni, hiszen itt „elég”, ha szépen és helyesen le tudják másolni a kapott szöveget. A feladat csak látszólag könnyű, mert a másolás nagyfokú koncentrálást, odafigyelést és kézügyességet igényel. A Mátyás-évfordulóhoz kapcsolódva Mátyás királyról illetve uralkodásának néhány fontosabb eseményéről szóló szöveget kaptak a diákok.
A tavalyi, jubileumi tanév tavaszán a verseny határait kiterjesztettük Veszprém és környéke általános iskoláira. Ezt idén is szeretnénk folytatni, és a tavalyi évhez hasonló sikerrel megrendezni a vetélkedőt. Az iskolai versenyen most első helyezést elért tanulók vehetnek részt a városi megmérettetésen, melyre március végén kerül sor.
A november 19-i iskolagyűlésen a helyezettek oklevelet és jutalmat kaptak.

Eredmények:
5. évfolyam:
1. hely Fehér Míra 5.b
2. hely Sipos Bálint 5.c
3. hely Hilbert Karina 5.a és Kristóf Luca 5.c

6. évfolyam:
1. hely Fülöp Janka Mária 6.c
2. hely Németh Dóra 6.a
3. hely Balogh Rebeka 6.a

7. évfolyam:
1. hely Formán Jázmin 7.c
2. hely Dióssy Jázmin 7.c
3. hely Kosár Dóra 7.b

8. évfolyam:
1. hely Kulcsár Sára 8.a
2. hely Balogh Réka 8.c
3. hely Fábián Fanni 8.c

GONDOLKODJ GLOBÁLISAN, CSELEKEDJ LOKÁLISAN

2018-11-06

Tisztelt Fábiánné Morvai Dóra! Tisztelt Rybár Olivér!

Örömmel értesítem Önöket, hogy a Világ Legnagyobb Tanórája programsorozat keretében meghirdetett GONDOLKODJ GLOBÁLISAN, CSELEKEDJ LOKÁLISAN pályázaton a Veszprémi Báthory István Sportiskolai Általános Iskola 8.c osztályának KÖZÖSSÉGI KERT KIALAKÍTÁSA VESZPRÉMBEN című pályaművét az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Eszterházy Károly Egyetem Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet munkatársai kiemelkedőnek és példamutatónak értékelték, ezért a pályaműnek megjelenést biztosítottunk a honlapon:
https://www.avilaglegnagyobbtanoraja.hu/gondolkodj-palyazat.

Szívből gratulálunk az eredményhez, további pedagógiai munkájukhoz sok sikert kívánunk!

Üdvözlettel:

Néder Katalin
oktatási vezető

Köztársaság kupa 2018

2018-09-27

Báthory kézilabda kupa

2018-06-12

Az iskola fennállásának 40. évfordulójára rendezett, jubileumi Báthory kézilabda kupa.
Helyszín: Március 15. úti sportcsarnok (8200 Veszprém, Március 15. utca 5.)
Időpont: 2018. 06. 12.
Cél: A sportág népszerűsítése
Sportbarátság mélyítése
Díjazás: oklevél, érem, az első helyezettnek kupa, ajándéktárgy minden játékosnak.
Meghívott csapatok:
Várpalotáról: Nepomuki Szent János Római Katolikus Általános Iskola
Veszprémből: Padányi Bíró Márton Római Katolikus Általános Iskola
Szerbiából: Bezdáni Testvériség Egység Általános Iskola
Szervező a Veszprémi Bárhory István Általános Iskola és Köznevelési Típusú Sportiskola
A mérkőzések 2x15 perces játékidővel zajlottak, kiállítás 1 perc, időkérés félidőnként 1 perc, félidőben 5 perc szünet.
Eredmények:
Bezdán – Báthory 9-15
Padányi – Várpalota 25-11
Báthory – Padányi 22-18
Várpalota - Bezdán 14-15
Báthory – Várpalota 16-8
Bezdán – Padányi 20-22, rendes játékidőn kívül 7-es párbajjal dőlt el.
I. Báthory
II. Padányi
III. Bezdán
IV. Várpalota

Külön díjazottak:
Legjobb kapus: Bodó Tamás, Báthory
Gólkirály: Pap Márk, Padányi
Legjobb játékos: Fejes Leó, Bezdán

Közéleti Magazin 2018. 05. 21.

2018-05-21

Kecske Kupa Országos Döntő

2018-05-19

Ma tartották Kecskeméten a Kecske Kupa Országos Döntőjét, ahol 7. évfolyamos csapatunk országos 9. helyezést ért el.

Csapattagok:

Erdélyi Benedek 7.c
Kadem Anis 7.c
Leveszy Ferenc 7.b
Link Erik 7.c
Felkészítő tanár: Décsy Dóra

Medve Szabadtéri Matematikaverseny

2018-05-17

A Medve Szabadtéri Matematikaversenyen
7. évfolyamos csapatunk regionális 3. helyezett lett, és bejutott a június 9-én Debrecenben megrendezésre kerülő országos döntőbe.
Csapattagok:
Link Erik 7.c
Leveszy Ferenc 7.b
Fülöp Gergő 7.c
Felkészítő tanár: Décsy Dóra
8. osztályos csapatunk regionális 19. helyezett lett. (127 csapat versenyzett)
Csapattagok:
Ulrich Máté 8.c
Kalmár Csaba 8.c
Chmelik Levente 8.a
Felkészítő tanár: Décsy Dóra

Határtalanul 2018

2018-05-14

Határtalanul! – Erdélyben járt a 7. c osztály

Tanulmányi kirándulás rövid bemutatása:
Szent László városának megtekintése után Csucsára, majd Kolozsvárra látogattunk. A Tordai-hasadéknál tett kirándulásunk után Székelyföldre érkeztünk, ahol találkoztunk a tusnádfürdői gyermekotthon lakóival és egy hangulatos futballmérkőzést játszottak tanulóink a Jókai Mór Általános Iskola tanulóival. ( Kolozsvári Tibor , a gyermekotthon igazgatójának kérésére az általunk vitt adományokat a helyi iskola tanulóinak és igazgatójának adtuk át, itt találkoztunk a gyerekekkel is, akikkel az együtt töltött idő alatt nagyon jó kapcsolatunk alakult ki. ) . Nagyot sétáltunk a Szent Anna-tó körül, és megtekintettük a közeli torjai barlangot és a különleges Mohos-tőzeglápot is. Ellátogatunk a csíksomlyói búcsújáró kegytemplomba és a csodaszép marosvásárhelyi Kultúrpalotába is. Kalotaszeg két, talán legszebb református templomát megtekintve búcsúztunk Erdélytől.

A tanulmányi kirándulás célja:
A tanulók megismerték Erdély természeti szépségeit, népművészeti hagyományait, népi kultúráját, szellemi hagyatékát. A helyi gyerekekkel történő találkozáskor átérezték, milyen is a nehézsorsú gyermekek élete a gyermekotthonba kerülésük előtt és mennyi szeretetet, törődést kapnak a bekerülésük után. A találkozáskor megerősödött a nemzeti összetartozás tudata.

1. nap, 05.14. hétfő
Kiállás: 5.45, Veszprém 8200 Halle utca 10. (Báthory István Általános Iskola) Indulás: 6.00
13.00-14.30: Nagyváradon megtekintettük a Főszékesegyházat, tanulói kiselőadások hangzottak el Szent László legendájáról és a Hermáról, illetve a székesegyházról.
15.30-16.00: Rövid fotószünetet tartottunk Erdély kapujában, a Királyhágón, ahonnan káprázatos panoráma nyílik Erdélyországra.
16.15-17.00: Csucsán felkerestük az Ady Emlékházat, hiszen híres költőnk ezer szállal kötődik a településhez. Itt töltött el gyönyörű éveket a Boncza család kastélyában. Tanulói előadásban elhangzott Ady életútja és egyik ismertebb verse ( Föl-földobott kő ), majd koszorúzással emlékeztünk meg a költőről.
18.30: Megérkeztünk Kolozsvárra, ahol felidéztük a szállásunk névadójának, Bethlen Katának alakját. ( Egy órás késéssel )

2. nap, 05.15. kedd
8.00-10.30: Kolozsváron a belvárosi séta után megnéztük a Szent Mihály székesegyházat. Felkerestük a Házsongárdi temetőt, ahol felkutattuk néhány jeles magyar honfitársunk sírját ( Koós Károly, Apáczai Csere János, stb.) és megemlékeztünk arról, miben alkottak maradandót. Felidéztük Mátyás király alakját egy hozzá fűződő monda elmesélésével (A kolozsvári bíró). A főtéren megnéztük a híres Mátyás szobrot, majd Mátyás király szülőházánál kitöltöttünk egy totót, amely életével, uralkodásával kapcsolatos.
11.30-13.30: A Tordai-hasadékban teszünk egy nagyszerű kirándulást, ahol felelevenítettük a szurdokvölgy kialakulásának Szent Lászlóhoz kötődő legendáját. Tanulói kiselőadásban meghallgattuk a sóbánya múltját, történetét is felelevenítettük a megtekintésekor.( A kiselőadások a buszon hangzottak el, mivel egy hatalmas eső – szerencsére már csak a visszavezető úton- megnehezítette a túrát, de a kedvünket nem vette el. )
16.30-17.00: Farkaslaka, kirakodóvásár. Mellette megtekintettük Tamási Áron sírját is.
19.00: Tusnádfürdőre, vacsora a szálláson. A város történetének és szerepének felidézése a Monarchia idején.

3. nap, 05.16. szerda
9.00-12.00: Ellátogatunk a Szent Anna tóhoz, megismertük beszámolóból keletkezésének történetét, a hozzá fűződő legendát. Megnéztük a mohos tőzeglápot, közben pedig felidézzük Benedek Elek alakját egy rövid meséjének felolvasásával. ( Útunkon segített bennünket rendkívül kedves és felkészült idegenvetőnk Melkuhn Andrea, és egy helyi idős bácsi, aki részletesen bemutatta a tőzegláp élővilágát és helyi érdekességeket, történeteket is mesélt nekünk, és figyelmeztetett bennünket az esetleges medvék felbukkanására. ) )
12.30-15.00: A torjai Büdös-barlangnál kiselőadásból megismertük a mofetta kialakulását, működését, egészségre gyakorolt hatását, (ezt a valóságban is kipróbáltuk, természetesen felnőtt felügyelet mellett, a szigorú biztonsági szabályok betartásával ). Ezután Bálványosvár romjainál felidézzük a vár történetét, legendáját. ( A várba nem sikerült feljutnunk, mivel az oda vezető úton egy élelem után kutató medve beszorult egy kukába, és a helyiek- polgármester, ott dolgozó férfiak- tanácsára nem mehettünk a közelbe. Az állatot később kiszabadították. ) A program helyett idegenvezetőnk megmutatta az Apor lányok feredőjét, ahol gyógyvizes forrásban mosakodhattunk, megnéztünk egy több száz éves napórát, amely a mai napig a pontos időt mutatja, majd egy rövid pihenőt tartottunk az erdei kalandparkban.
16.00-18.30: Délután közösen futballmérkőzést játszottak tanulóink a helyi általános iskola és a gyermekotthon tanulóival, átadtuk az általunk gyűjtött adományokat és a közös sportra emlékeztető kupát. A közös játék mindannyiunknak nagyörömet szerzett. A gyermekotthon vezetőjének kifejezett kérésére a gyerekekkel az iskola épületében találkoztunk, ahol nagyon szívélyes fogadtatásban volt részünk.
19.00: Tusnádfürdő, vacsora a szálláson.

4. nap, 05.17. csütörtök
9.00-10.00: Csíksomlyón megnéztük a búcsújáró kegytemplomot, benne a Mária szoborral. Kiselőadást hallottunk a barátok forrása kialakulásáról, történetéről, illetve a borvíz eredetéről, jellemzőiről, a forráshoz kapcsolódó legendáról. Kísérőink segítségével házi kenyeret kóstolhattunk, amelyet a helyiek akkor vettek ki a kemencéből.
11.30-13.00: A Gyilkos-tóhoz és a Békás-szoroshoz látogattunk el. Beszámolóból megtudtuk a tó kialakulását, történetét, illetve a szoros létrejöttét. A kirakodóvásáron megismertük a helyi mesterek népművészeti portékáit, felelevenítettük a tájhoz kapcsolódó népismereti tudnivalókat. A gyerekek kürtőskalácsot kóstolhattak. A szorosban elsétáltunk a magyarok hídjáig, gyönyörködtünk a táj szépségében.
14.30-16.00: Kis csúszással látogatást tettünk a parajdi sóbányában. A parajdi sótelep Európa egyik legnagyobb sótartaléka, a sótömb maga 1,2 km × 1,4 km átmérőjű, enyhén ellipszis alakú és 2700 m mélységbe gyökerezik. A gyerekek játszhattak a föld alatti játszótéren, és kipróbálhatták a kötélpályát is, természetesen animátorok felügyelete mellett..
16.30-18.00: A Medve-tó a Szovátán található sókarszton létrejött heliotermikus tó, 1875-ben keletkezett, a világ legnagyobb heliotermikus tava. Alakja kiterített medvebőrre hasonlít, innen származik a neve. Sótartalma a felszínen 100 g/l, mélyebben 220-300 g/l. Vize a helioterm jelenség következtében 35°C-ra is felmelegszik 2 méter mélységig; de a tó kialakulásakor legmelegebb rétegében 80°C-ot is mértek. Rövid sétát tettünk a tó körül.
19.00: Hosszú út után megérkeztünk Nyárádgálfalvára, ahol valódi, erdélyi vendéglátásban volt részünk, gazdag vacsorával vártak minket a hangulatos szálláson.

5. nap, 05.18. péntek
8.00-10.00: Városnézés Marosvásárhelyen, megfigyelve a városkép szecessziós jegyeit - közben a székely ember jellemzőit vitattuk meg, székely vicceket, góbéságokat elevenítettünk fel. Útunk során idegenvezetőnk rengeteg tréfás történetet, szólás-mondást elevenített fel nekünk, egy itt élő nagymama pedig helyi , házi készítésű süteménnyel várt minket a városközpontban. Megtekintettük a kultúrpalota különleges értékeit: külső homlokzat, üvegablakok, freskós,.
12.00-13.00: Körösfőn megnéztük a református templomot és a kirakodóvásárt. Előadást hallgatunk a kalotaszegi népi viseletről, népi motívumokról, a helyi falusi pap bácsi előadásában.
13.10-14.00: Bánffyhunyadon a református kazettás templomot látogattuk meg, a az itten pap bácsi előadásában megismerkedtünk a templom történetével, látnivalóival.
16.00-17.00: Hazafele még egy rövid pihenőt tartottunk Nagyváradon, ahol felidéztük a látottakat. Buszunk műszaki hibája miatt a program kicsit hosszabb lett a tervezettnél, mivel 3 órai várakozás után érkezett meg cserebuszunk Debrecenből.

Érkezés Veszprémbe az esti órákban érkeztünk meg.
Reméljük- a visszajelzések alapján – a gyerekek maradandó élményekkel tértek haza.

Báthory-gála 40

2018-05-10

Bagdi Bella fellépése a jubileumi gálán.

VEOL

Báthory-hét alsósoknak

2018-05-07

A jubileumi héten a tanulók különböző színes programokon vettek részt. Az iskola névadójáról szóló játékos feladatok megoldásával kezdődött az ünnepi hét. A szépíró verseny szövegei Báthory Istvánról szóltak. Hagyományosan megrendezésre került a városi népdaléneklési verseny. A jubileumi gálán számos alsós diák is fellépett. A hetet a Sport- és egészségnap rendezvényei zárták.

Vers-és prózamondó verseny

2018-05-01

A Költészet napjához kapcsolódóan az idei évben is megrendeztük alsós diákjainknak a vers - és prózamondó versenyt. Nagy örömünkre sok lelkes szavaló jelentkezett.
Díjazottak: 1.2. osztály
I. helyezett Horváth Máté 2.a
II. helyezett Vándor Lujza 2.c
III. helyezett Kovács Jázmin 1.b
3. 4. osztály
I. helyezett Kovács Zsófia 3. c
II. helyezett Endresz Viktória 4.c
III. helyezett Ács Barna 4.a

Gratulálunk a helyezetteknek és minden résztvevőnek. Köszönjük a felkészítő pedagógusok munkáját.

SZÉPEN, HELYESEN! VETÉLKEDŐ 2018

2018-04-25

Iskolánkban régóta megrendezzük a magyar nyelv napján Szépen, helyesen! címmel másolási vetélkedőnket. Ez az a verseny, amely nem kíván külön felkészülést, tanulást. Elég, ha azok a diákok, akik részt vesznek a megmérettetésen, szépen és helyesen le tudják másolni a kapott szövegeket. Persze a feladat csak látszólag könnyű, bizony nagyfokú koncentrálást, odafigyelést és kézügyességet igényel.
Iskolánk idén ünnepli fennállásának 40. évfordulóját, s ebből az alkalomból gondolta humán munkaközösségünk, hogy terjesszük ki a vetélkedést a város illetve környéke iskoláira.
Örömmel vettük, hogy felhívásunkra több intézményből is, összesen 30 tanuló jelentkezett.
Április 25-én került sor a verseny megrendezésére. A tanulók az 5-6. illetve a 7-8. évfolyamon versengtek. Mindkét kategória Báthory István életéről kapott egy-egy szöveget.
A zsűrinek nem volt könnyű dolga, de végül megszülettek az eredmények:

5. évfolyam
1. helyezett: Simon Dorottya
Szilágyi Erzsébet Keresztény Általános Iskola
Felkészítő: Krámli Zsuzsanna
2. helyezett: Horváth Tifani
Veszprémi Deák Ferenc Általános Iskola
Felkészítő: Kása Zsuzsanna
3. helyezett: Balogh Rebeka Jázmin
Veszprémi Báthory István Általános Iskola és Köznevelési Típusú Sportiskola
Felkészítő: Horváthné Baranyai Rita


6. évfolyam
1. helyezett: Németh Boglárka
Veszprémi Deák Ferenc Általános Iskola
Felkészítő: Száraz László
2. helyezett: Nagy Fruzsina
Szilágyi Erzsébet Keresztény Általános Iskola
Felkészítő: Szilágyiné Rezessy Dorottya
3. helyezett: Dióssy Jázmin
Veszprémi Báthory István Általános Iskola és Köznevelési Típusú Sportiskola
Felkészítő: Kovácsné Györke Katalin


7-8. évfolyam
1. helyezett: Papp Edina
Veszprémi Deák Ferenc Általános Iskola
Felkészítő: Száraz László
2. helyezett: Fábián Fanni
Veszprémi Báthory István Általános Iskola és Köznevelési Típusú Sportiskola
Felkészítő: Novák-Rippel Melinda
3. helyezett: Németh Noémi
Veszprémi Deák Ferenc Általános Iskola
Felkészítő: Száraz László

Köszönjük mindenkinek a részvételt, a győzteseknek gratulálunk!

Kozmutza - Jótékony mozgás c. program

2018-03-22

Március 15-i műsor

2018-03-14


Tanároknak szóló cikkíró pályázat

2018-03-10

2018. március 9-én éjfélkor lezárult pedagógusoknak szóló cikkíró pályázaton a legolvasottabb cikk kategóriában ért el kimagasló eredményt Fábiánné Morvai Dóra tanárnő "Időutazás, avagy ki nevet a végén a Római Birodalomban" és "Játsszunk történelmet, avagy gamification a történelemórán" cikkeivel.

40. éves jubileumi jótékonysági bál

2018-03-10

Terematlétika bajnokság

2018-03-07

Szín-Vonal kiállítás 2018

2018-02-15

Legovilág a múzeumban

2018-02-07

KOCKANAPOK
Legokiállítás a Laczkó Dezső Múzeumban.

Bűnmegelőzésről gyerekeknek

2018-02-07

Hónap pedagógusa

2018-01-17

V. EuroFamily Báthory-s OviOlimpia

2018-01-12

Eredmény
Jegyzőkönyvek: 30m körf. labdah. távolugr.
Versenykiírás
Nevezés
A nevezéshez ingyenes google fiók és bejelentkezés szükséges.

Városi Úszó Diákolimpia 2017

2017-12-09

A ma lezajlott városi úszó Diákolimpián iskolánk tanulói nagyszerűen versenyeztek, sok továbbjutónk lett a megyei versenyre, melyre 2018 januárjában kerül majd sor.
A dobogós eredmények.

Mikulás buli 2017

2017-12-08

2017. december 8-án volt az év utolsó suli diszkója, a Mikulás buli. Legközelebb február 9-én a farsangon bulizhattok együtt társaitokkal!
Kellemes ünnepeket Mindenkinek!

Adventi kirándulás Budapesten 2017

2017-12-07

2017. december 7-én iskolánk felső tagozatos diákjai adventi kiránduláson vettek részt a fővárosban. Megnéztek egy rajzfilmet a Lurdy Moziban, tárlatvezetés volt a Nemzeti Múzeumban és végül a Vörösmarty téri karácsonyi vásáron ért véget a kirándulás.
Kellemes ünnepeket Mindenkinek!

Mobilis Interaktív Kiállítás

2017-12-06

3.a, 7.a osztály és néhany felső tagozatossal, összesen 50 tanulóval látogattunk ma el Győrbe a Mobilis Interaktív Kiállításra és a Karácsonyi vásárba.
Fantasztikusan éreztük magunkat. Jövőre újra megyünk! Szuper hely Győr!

Adventi koncert 2017

2017-12-04

Nagy európai karácsonyfadísz csere program 2017

2017-12-01

A Europe Direct Tájékoztató Központ Wrexham 2017-ben utolsó alkalommal szervezi meg a „European Christmas Tree Decoration Exchange” nevű programot, melyet „A nagy európai karácsonyfadísz csere” néven népszerűsít a Veszprém megyei Europe Direct Tájékoztató Központ.
Mi a „Nagy európai karácsonyfadísz csere”?
Ez egy kulturális csereprojekt, ami során a résztvevő iskola/osztály kb. 30 európai iskolával kerül kapcsolatba. A diákok egy-egy, a saját országukra jellemző karácsonyfadíszt készítenek saját kezűleg a partnerintézményeknek, majd pedig postázzák a dísz(eke)t egy, az iskolát és a saját karácsonyi szokásokat (ünneplés módja, ételek, hagyományok, énekek stb.) tartalmazó információs csomaggal. A csomagküldés kölcsönös, így a diákok a program végén a partnerintézményektől kapott díszekkel az iskola egy központi helyiségében EU-karácsonyfát tudnak felállítani, az információs csomagok segítségével pedig a partneriskolák országainak nyelvét, karácsonyi hagyományait, ételeit, történeteit ismerhetik meg.
A csereprojekt célja: a csomagváltásoknak köszönhetően a tanulók kreatív és játékos módon tudják bővíteni földrajzi, történelmi és nyelvi ismereteiket, miközben kapcsolatba kerülnek más -országok iskoláinak tanulóival, megismerve azok kultúráját, hagyományait és így azt is, mit jelent európai polgárnak lenni. A projektben való részvétel elősegíti az iskolák közötti kapcsolatfelvételt, esetleges jövőbeni együttműködéseket. Évente több, mint 20 ország 200 iskolája vesz részt Európa szerte a programban.
Részletek...
Projektzáró programok

Játékos sportvetélkedő körzeti verseny

2017-11-26

Játékos sportvetélkedő körzeti versenyén vettek ma részt alsó tagozatos tanulóink. Nagyon izgalmas és ügyes versenyzéssel a 2.helyet szerezték meg.
Felkészítőjük: György Tibor Tanár Úr.
Gratulálunk a csapatnak!

Anyanyelvi vetélkedő Arany 200

2017-11-24

Észlények csapat tagjai:
Burdon Nóra 8.c, Kirsch Natália 8.c, Lükő Eszter 8.c
Felkészítő tanár: Sarkadi Gabriella

Közgáz Liga

2017-11-23

GÉPPUSKA RITMUSBAN KIAKASZTÓZTAK A VESZPRÉMI MÁSZÓ CSAPAT TAGJAI

2017-11-20

Mozgai Péter és Molnár Gergely testnevelő tanárként a diákjaiknak is példát akartak mutatni a Ninja Warriorban. A veszprémi mászócsapat tagjai pimaszul könnyedén jutottak el a Nagy falig...

Wittenberg vetélkedő

2017-11-04

A Magyar Nemzeti Levéltár Reformáció projektjének keretén belül megvalósult „Utazás Wittenbergbe” elnevezésű vetélkedő országos döntőjén iskolánk csapata 4. helyezést ért el. A csapat tagjai Hajdu Boglárka, Kalmár Csaba, Lükő Eszter és Martinovics Ambrus 8.c osztályos tanulók voltak. Felkészítő tanáruk Radnai Zsuzsanna volt.
A döntőről készült teljes videót és a fotókat az alábbi linkekre kattintva lehet megnézni:
https://www.facebook.com/reformacio.mnl/videos/364949727262890/
https://www.facebook.com/pg/reformacio.mnl/photos/?ref=page_internal
Gratulálunk a versenyzőknek!

Október 23-i ünnepély

2017-10-20

A 7.a osztályosok ünnepi műsorával emlékeztünk meg az 1956-os forradalomról és szabadságharcról.

1956-os emlékfutás

2017-10-19

Az 1956-os forradalom és szabadságharc Magyarország népének a sztálinista terror elleni forradalma és a szovjet megszállás ellen folytatott szabadságharca, amely a 20. századi magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseménye volt.
Iskolánk több, mint 300 diákja hagyományteremtő céllal, október 19-én 1956 m lefutásával tisztelgett a budapesti hős diákok előtt.
A tornatermi megnyitón Igazgatónő köszöntötte a vállalkozó kedvű diákokat, felelevenítette a történelmi eseményeket, majd a Jutasi úti lakótelepen emlékmenetben kocogták le a pedagógusok és tanulók az emlékfutás távját.
Miután mindenki kellemesen elfáradt, meleg teával frissíthette fel magát.
Jövőre ugyanígy megemlékezünk '56-ról.

A Népmese Napja 2017

2017-10-09

A mai nap újra mesehősök kötöztek az iskola falai közé. Kancsali, Fancsali erdei manók, Katicabogár, Pöszke a pösze kígyó és az erdő virágai tettek tanúbizonyságot a szeretetről, barátságról, önzetlenségről, segítőkészségről. Mindezt a Kívánsággyöngy c. mesedarab segítségével mutatták be.
Már 10. alkalommal ünnepeljük a népmese napját. Vállalkozó kedvű tanító nénik vállalják évről évre, hogy a gyerekeknek ily módon szereznek kellemes, vidám perceket.
Az is szokássá vált, hogy iskolánk most már senior tanítója, Gerölyné Joó Katalin egyik meséjét választják ki a bemutatásra. Köszönjük Kati néninek, hogy nyugdíjasként sem hagy magunkra bennünket, a meséin kívül szakmailag is segíti a meséje színpadra kerülését.
Másik senior tanítónk, Mészáros Éva pedig a plakátkészítésben, a rajzpályázat elbírálásában, a kiállítás megrendezésében segített nagyon sokat, persze Kati nénivel együtt. Nagyon jólesik nekünk, hogy szabadidejüket áldozzák és visszajönnek segíteni nekünk, hogy a mindennapok pörgésében könnyítsenek a még dolgozó kollégáiknak.
És természetesen nagy-nagy köszönet a dolgozó kollégáknak, Belső Lászlóné Olgi néninek, Karajzné Farkas Judit Jutka néninek, Vers Csilla néninek, Hencsei Hajni néninek, Nagyné Orbán Ibolya néninek, Mandákné Dévai Ildi néninek, amiért késő délutánokat sem sajnálva elővarázsolták Éva és Kati nénivel együtt ezeket a kedves mesealakokat, és megtalálták a kívánsággyöngyöt. Külön köszönet még Melich Antalné Ildi néninek a remek zenei aláfestésért, hangulatos dalokért.
Akkor azt kívánjuk kedves varázsgyöngy, hogy ilyen jókedvű legyen az egész tanévünk! Érezzük a mindennapokban mi is mindig a segítőkészséget, a barátságot, a szeretet.

Állatok világnapja 2017

2017-10-06

1-2. osztály:
III. helyezett: Veszprémi Báthory István Általános Iskola és Köznevelési Típusú Sportiskola, Kis madarak csapata
3-4. osztály:
IV. helyezett: Veszprémi Báthory István Általános Iskola és Köznevelési Típusú Sportiskola, Nagymadarak csapata
Veszprémi Állatkert

Köztársaság kupa 2017

2017-10-04

Autómentes nap 2017

2017-09-22

Iskolánk első helyezést ért el az iskolák közötti versenyben. Nyereményünk 20 db sportmez. Az egyéni versenyt a lányoknál Szemán Kata (5.A), a fiúknál Kubasi János (7.A) nyerte.

Nyári napközis tábor 2017

2017-07-01

Két híresség lépett sportolóink sorába.

2017-06-23

Szita Zoltán, kézilabdás 19 éves korában a kézilabda válogatott tagja lett.

Pekárik Eszter, röplabdás 21 éves korában lett a válogatott tagja.

Mindkettő a Báthory tanulója volt, akik a Báthoryban ismerkedtek meg a sportágukkal, és már itt is ragyogó játékosok voltak csapatunkban.

Bolondballagás

2017-06-07

a 8.b illetve a 8.c osztály bolondballagása.

„Magyarország jó tanulója – jó sportolója" 2016

2017-06-04

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett, a „Magyarország jó tanulója – jó sportolója 2016" cím elnyerésére benyújtott Kereszturi Viktória 8.A, Bálint Ádám 6.A és Bálint Benedek 8.A osztályos tanulók pályázata a feltételeknek megfelelt, és Balog Zoltán miniszter úr az Értékelő Bizottság által felterjesztett javaslat alapján érdemesnek találta Őket az elismerésre.
Eredményükhöz gratulálunk!
További jó tanulást és eredményes sportolást kívánunk!

Emberi Erőforrások Minisztériuma
Magyarország jó tanulója – jó sportolója 2016

Nemzeti Összetartozás Napja

2017-06-02

A Nemzeti Összetartozás Napját iskolánkban az idén a Határtalanul! program keretében ünnepeltük meg. A nap első részében a kiránduláson résztvevő gyerekek mutatták be projektjeiket diáktársaiknak, akik megnézhették a kirándulás élményeit összefoglaló filmeket.
A második részben négy helyszín közül lehetett választani. Táncházban Erdélyi táncokkal lehetett megismerkedni. Kézműves foglakozáson kürtöskalácsot készíthettek a vállalkozó kedvű diákok. Vetélkedőn és a quiz-en az osztályok versenyezhettek egymással. A programról készült filmek és fotók itt tekinthetők meg:
VeszprémTV

Jutalomkirándulás

2017-06-01

13 tanuló a Nosztori Kalandparkban jutalom kiránduláson vett részt. Egész éves kiváló tanulmányi, sport eredményeik, közösségi munkájuk alapján valamint a Ki mit tud kategóriánkénti győztesei vehettek részt ezen a programon.

39. Báthory kézilabda kupa

2017-05-30

Veszprémi sikerek a tájfutó diákolimpián

2017-05-30

A Báthory István Általános Iskola csapata toronymagasan nyert a diákolimpia országos döntőjében.
A 2016/2017. tanévben Sopron adott otthont az oktatásért felelős miniszter és a Magyar Diáksport Szövetség által meghirdetett tájékozódási futó diákolimpia országos döntőjének, amelyet hagyományosan május utolsó hétvégéjén rendeztek meg.
A sportág általános- és középiskolás tanulók körében történő megismertetése és népszerűsítése mellett a verseny célja a „Magyarország Tájékozódási futó Diákolimpiai Bajnoka” címek elnyerése 5 fiú és 5 lány korcsoportban. A rangos elismerésért egyéniben a rövidtávú és a normáltávú versenyszámban, míg csapatban a váltó versenyszámban indulhattak a megyei döntőkből feljutott fiatalok.

Gulyás visszatért

2017-05-30

Gulyás visszatért első sikereinek helyszínére

Kedd reggel kezdetét vette az immáron 39 éves múltra visszatekintő Báthory kézilabdakupa, melynek az elmúlt évekhez hasonlóan ezúttal is a Március 15. utcai sportcsarnok ad otthont.
Az általános iskolás fiúk számára kiírt Báthory-kupára az idei esztendőben négy csapat adta le nevezését. A házigazda Báthory iskola mellett, Nemesvámosról, Tapolcáról és a vajdasági Bezdan városából érkeztek együttesek. A tornát egész pályán, körmérkőzéses rendszerben vívják a csapatok.

Angol nyelvi feladatmegoldó verseny

2017-05-24

Az iskolai angol nyelvi feladatmegoldó verseny - 2008. óta minden tanévben - nagy népszerűségnek örvend iskolánk alsó tagozatos diákjai körében.
A 2016–17. tanévben 5 fordulót rendeztünk a 3. - 4. évfolyamon. Az idei feladványok is az évszakokhoz, ünnepekhez kapcsolódtak, melyek játékos formában megismertették gyerekeinket az angol nyelvet beszélő országok szokásaival is. A feladatok megoldását ősszel 60-nál több kisdiák kezdte el és izgalommal oldották meg a rejtvényes, játékos feladatokat.
Az angolnyelv-tanítók, Czaun Ildikó és Csörnyeiné Szabó Katalin koordinálták a fordulókat. A feladatlapok értékelése után, 2017. május 25-én hirdettek eredményt. Az 1-2-3. helyezettek oklevelet és angol nyelvű mesekönyveket nyertek, az öt fordulót sikeresen megoldó, a dobogós helyekről csupán néhány ponttal lemaradó gyerekeket emléklappal és ajándékkal jutalmazták.
Minden résztvevőnek sok szeretettel gratulálunk!
Eredmények

Jótékony mesekönyv gyűjtés

2017-05-24

A Veszprémi Báthory István Általános Iskola és Köznevelési Típusú Sportiskola 6.A osztálya nevében négy tanuló és az osztályfőnök meglátogatta a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház gyermekgyógyászati osztályát, és az osztályban heteken át tartó jótékony mesekönyv adakozáson összegyűlt könyveket jelképesen átadták az ott gyógyuló kis betegeknek.
Az ötletet az egyik anyuka adta, melyhez örömmel csatlakozott az osztály. A szép számú könyvet nagy örömmel fogadta a kórház, ahol a kedves ápolók köszönetüket fejezték ki a lelkes tanulóknak.
Jótékonyságunk nem ér véget, a következő tanévben újabb meglepetéssel készülünk.
Varga-Sárzó Adrienn of.

Ki Mit Tud

2017-05-22

14:00-16:00-ig az iskolai Ki mit tud rendezvényen mutatták felső tagozatos diákjaink tehetségüket. Táncos, énekes, hangszeres és előadói és egyéb (bűvészkedés, peonza bemutató) kategóriákban indultak tanulóink. A zsűri értékelése alapján a kategóriák győztesei jutalomban és oklevélben részesültek. Gratulálunk Nekik!

Drogprevenciós zárónap

2017-05-22

Drogprevenciós zárónap
Részlet a VEOL.HU cikkéből
„Négy iskola nyolc osztálya vett részt hétfőn a Március 15. úti sportcsarnokban megszervezett zárórendezvényen, melyet az Alkohol-Drogsegély Ambulanciával történő, teljes tanéven át tartó prevenciós program lezárásaként rendeztek meg. Az interaktív sportbemutatókkal tarkított eseményen a Báthory István, illetve a Cholnoky Jenő általános iskola, valamint a Veszprémi SZC Ipari és Jendrassik–Venesz középiskolája vett részt intézményenként két-két osztállyal.

– A megelőzés egyik legjobb formája, ha a sport a szenvedélyünk – mondta el Porga Gyula polgármester, s hozzátette, mekkora jelentősége van annak, hogy valamennyi sportágban, klubban található olyan jelentős sportoló, aki példaként állhat a fiatalok előtt.

– A tizennégy és a tizenhat éves korosztályt célozta a programsorozat, melynek során tizenöt prevenciós foglalkozást tartottunk a tanévben. A mostani esemény ennek a prevenciós programsorozatnak a lezárása – mondta el lapunknak Virányi Judit, az Alkohol-Drogsegély Ambulancia Egyesület elnöke. – Az együttműködésnek több résztvevője is volt, így a drogambulancián kívül például a megyei és városi rendőrfő-kapitányság, az Országos Mentőszolgálat Veszprémi Mentőállomása és az ÁNTSZ munkatársai is tartottak kiscsoportos, interaktív foglalkozásokat a diákoknak."

A záróprogramra minden osztálynak készítenie kellett egy bemutatkozó kisfilmet, melyekért jutalomba részesültünk.
A 7.b-ek mozijegyet, a 7.c-ek belépőt nyertek a Sobri kalandparkba.
Az osztályok filmjei itt találhatók:
7.c
7.b
A záróprogramon készült fotók és videók

Sobri 2017

2017-05-18

Határtalanul 2017

2017-05-15

Határtalanul kiránduláson a hetedikesek

Az idei tanévre is pályáztunk a Határtalanul programra. Ennek során hetedikeseink egy része Erdélybe, Székelyföldre utazott. Határtalanul kirándulásunk fő célja Székelyföld és az ott élő magyarok megismerése volt. Látni élő magyarságukat és hallani ízes magyar beszédüket, találkozni közös múltunkkal.
Előkészítő foglalkozásokon csoportmunkában feldolgoztuk a különböző napok látnivalóit. Erdély történetét, földrajzi, gasztronómiai és kulturális értékeit. Énekórán megtanultuk az ősi és az új Székely Himnuszt. Ellátogattunk a Néprajzi Múzeumba és a Mi Magyarok kiállításra.
Erdélyi kirándulásunk alkalmával megcsodálhattuk a Királyhágó, a Gyimesek, a Hargita, a Békás-szoros természeti szépségeit, a Gyilkos-tó, a Szent Anna-tó csillogó vizét, a mohos tőzegláp érdekes biokultúráját. Utunk során érintettük a Maros és a Körös forrásvidékét. Láthattuk a kis erecskét, mely gazdag folyóvá duzzad hazánk területére. Fejet hajtottunk Nyergestető, Mádéfalva, és Gyimesbükk áldozatai előtt. Koszorút helyeztünk el Tamási Áron és Orbán Balázs sírjánál. Megnéztük Parajdon a sóbányát.
Találkoztunk moldvai csángó gyerekekkel, akik árván, vagy távol szüleiktől a nyomor elől menekülve otthonban nevelkednek. Hidegségpatakán ellátogattunk egy gyimesi csángó családhoz, akik bemutatták népviseletüket, táncaikat, szokásaikat. Sepsiszentgyörgyön találkoztunk testvériskolánk diákjaival, akikkel közösen megemlékeztünk Váradi József 1848/49-es honvédről, majd a székely gyerekek bemutatták nekünk iskolájukat.
Programjaink alkalmával megismerhettük a székely embereket, nyelvjárásukat, hagyományaikat és humorukat. Az ötnapos hosszú utazás után fáradtan, de élményekkel gazdagodva, jókedvünket megőrizve érkeztünk haza Veszprémbe.
A kirándulásról készült rövidfilm
Előkészítő kirándulás - május 3.
Előkészítő óra - május 10.
Kirándulás – május 15-19. - 1. nap
2. nap
3. nap
4. nap
5. nap
Csíkcsomortáni diákotthonban
Látogatás egy Gyimesi csángó családnál
Értékelő óra – május 24.
Bemutató óra- május 31.
veszprémkukac.hu
vehir.hu

Házi úszóverseny 2017

2017-05-15

Schirilla György

2017-05-15

STOP-SHOP 2017

2017-05-07

Május 7-én ismét elrajtolt az évenként megrendezésre kerülő STOP-SHOP futás. A kocogni vágyók
2 km-en, a profik 6 km-en bizonyíthatták felkészültségüket. A sportolás mellett a résztvevők – tanulók és családjuk- leadhatták nevüket iskolájuk javára. Az iskolák közötti versenyben a Báthory II. helyezést ért el, mellyel ismét bizonyította sportos profilját. Emellett 30 000 Ft vásárlási utalványt is nyertünk, mely az ott megjelentek érdeme és ezúton köszönjük nekik és a szervezőknek.
A báthorys csapat legfiatalabb résztvevője, valószínűleg Molnár Gergely tanárúr 6 hónapos kisfia volt.

Vers és prózamondó verseny

2017-04-27

Ebben a tanévben is megrendeztük diákjaink számára a Vers-és prózamondó versenyt.
Díjazottak:

1-2. osztály
1. Török Lili 2.c
2. Szabó Rebeka Melinda 2.a
3. Kovács Zsófia 2.c
3. P. Szabó Eszter 2.a

3-4. osztály
1. Endresz Viktória 3.c
2. Kovács-Németh Ábel 4.c
3. Ács Barna 3.a

Rendőrség nap

2017-04-24

Veszprém – Az április 24-én esedékes Szent György-nap alkalmából – mely 1992 óta hivatalosan is a rendőrség napja – szervezett nyílt napot szerdán a Veszprémi Rendőrkapitányság, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy közelítse a lakossághoz a rendőri munkát, mely bizonyos szempontból tagadhatatlan misztikummal bír az átlagember számára.
A nyílt napot egy plusz lehetőségnek tekintjük, hiszen állandó kapcsolatban állunk például az iskolákkal és a nyugdíjas klubokkal, de ha kimegyünk egy osztályterembe, nem áll rendelkezésünkre ennyi szemléltető eszköz – mondta el Orsós Károly rendőr őrnagy, a Veszprémi Rendőrkapitányság bűnmegelőzési előadója, aki érzékeli, hogy például egy nyílt nap megszervezése kapcsán is szükség van a látványos, interaktív elemekre, hogy valóban közelebb tudják vinni a rendőrség tevékenységét az érdeklődőkhöz.
Inkább kíváncsisággal, mint elvárásokkal érkeztek a Báthory iskola diákjai, akiknek iskolarendőrük, Linzmayer Tímea rendőr őrnagy továbbította a lehetőséget, tudtuk meg Fábiánné Morvai Dórától. A Báthory István általános iskola pedagógusa, a 6. c osztály osztályfőnöke elmondta, a gyerekek első alkalommal vesznek részt a rendőrségi nyílt napon.
– Megkaptuk a programot, mely a rendőrkutyával, kommandósbemutatóval, ujjlenyomatvétellel nagyon vonzónak, izgalmasnak ígérkezett a gyerekek számára. Lelkesen várták a rendőrnapot, a ma délelőttöt erre szánjuk, a programokat követően pedig leülünk és közösen átbeszéljük, mit láttunk, mi tetszett nekik igazán.
Az óvodástól egészen a középiskolásig jelen lévő korosztály fiataljai megismerkedhettek a szolgálati kutyákkal, a járművekkel, s az ujjlenyomatkészítést követően a VMRFK Mélységi Ellenőrző és Közterületi Támogató Alosztályának (MEKTA) üldözéssel, lövöldözéssel, letartóztatással tarkított intézkedéstaktikai bemutatóját is végigizgulhatták, a nyílt nap legfiatalabb résztevői pedig kerékpáros akadálypályán tehették próbára ügyességüket.

III. Báthory Sakk Kupa

2017-04-22

2017. április 22. szombaton harmadik alkalommal rendeztük meg a Báthory Kupa Sakkversenyt iskolánkban.
Az alsó tagozatosok között első helyezett lett Kolimár Kristóf, felső tagozaton Demeter Mór vitte el a kupát. Mindketten a Deák iskola tanulói. Gratulálunk nekik!

10. Városi Népdaléneklési Verseny

2017-04-20

Eötvös Károly Megyei Könyvtár Kisfaludy Terem

Ebben a tanévben 10. alkalommal rendeztük meg az immár hagyományossá vált Városi Népdaléneklési Versenyt. Ezúttal a jubileumi évre való tekintettel új helyszínen, az Eötvös Károly Megyei Könyvtár Kisfaludy Termében.

A versenyt 2008-ban indítottuk azzal a szándékkal, hogy városi szinten nyújtson bemutatkozási lehetőséget azoknak az alsó tagozatos kisdiákoknak, akik szeretik a magyar népzenét, szívesen énekelnek, és büszkén őrzik néphagyományainkat. A verseny különlegessége, hogy nem csak zenei tagozaton tanuló alsós gyerekek mutathatják meg énektudásukat, tehetségüket.
Eddigi versenyeinken, az elmúlt évek során számos ifjú tehetségre bukkantunk, akik a kezdeti sikereiken felbuzdulva városunk középiskoláiban a mai napig foglalkoznak népdalénekléssel.

Idén a zsűri elnöke Ötvös-Cseke Noémi énekművész tanár, a zsűri tagjai: Somfai Katalin középiskolai magyar-ének szakos tanárnő, valamint Döbrönte Ágnes zongora- és szolfézsoktató tanárnő volt.

A rendezvényt Szauer István Veszprém megyei tankerületi igazgató nyitotta meg.
Köszöntőt mondott még Pálmann Judit, az Eötvös Károly Megyei Könyvtár igazgatója, aki örömét fejezte ki, hogy a könyvtár adhatott helyszínt a versenynek.

Idén hét veszprémi iskola (Botev, Dózsa, Cholnoky, Padányi, Simonyi, Szilágyi, Báthory) több mint ötven alsó tagozatos tanulóval képviselte magát a versenyen.

A diákok egy kötelező (ami idén a Még azt mondják nem illik című dal volt) és egy szabadon választott magyar népdalt énekeltek.

Iskolánk helyezettjei:
1. helyezett: Kovács Zsófia 2.c
3. helyezett: Gáspár Eszter 1.c

A délelőtt az öröméneklésről szólt. Idén is számos tehetséges kisgyermek mutathatta meg tudását.

Szervezők: Melich Antalné, Czaun Ildikó
Veol

Költészet Napja

2017-04-11

A 6.c osztály részt vett a Petőfi Színház "Színházjegyet versért " akciójában. A színház jóvoltából az osztály valamennyi tagja megtekintheti Shakespeare: Sok hűhó semmiért c. előadását.
Köszönjük szépen !!

Nagy húsvét vetélkedő 2017

2017-04-11

Sportgála 2017

2017-04-10

Interaktív játékon a 7.c

2017-03-28

HUNG2016 Kincsestárunk
Interaktív eszközök használatával szűkebb környezetünk - Veszprém városának - nemzeti érékeinek feltérképezése projekt

A kincskeresők ősi szenvedélye minden emberben ott él. Ehhez az élvezethez járul még hozzá a helyzet-meghatározó kütyük (GPS-ek, telefonok) nyomkodásából eredő öröm. A keresés élménye, a térképek használata, a földrajz órán tanult fokhálózat segítségével történő tájékozódás, valamint a nemzeti értékekben gazdag városunk megismerése adta az ötletet, hogy az informatika és technika órán geocashing programot szervezzek osztályomnak.
A projekt előkészítő szakaszában végig jártam az érintett állomásokat, rögzítettem a telefonom által bemért koordinátákat, majd kitaláltam és megszerkesztettem feladatlapot. Ezt a rendszergazdánk segítségével teszteltük, javítottuk.
Egy előkészítő órán a gyerekekkel felkészítettük telefonjaikat, ha kellet letöltöttük Veszprém térképét, hogy offline módon tudják használni készülékeiket. A csoportokat is úgy alakítottuk ki, hogy mindenhol legyen valaki, aki tudja a technikát működtetni.
A 4 fős csoportok az Óváros térről indultak. Az első állomás adatait megkapták, a további koordináták a feladatlap megoldásával jöttek ki. A túra 8 állomása végig vezette a diákokat városunk fontosabb emlékhelyein (vár, Benedek hegy, Margit rom, Szerelem sziget, História kert, Margit templom).
A gyerekek megtapasztalhatták a pontosság fontosságát, az együttműködés és a közös munka örömét, miközben a szabad levegőn a tanterem falain kívül észrevétlenül tanultak.

Kalmár Cecilia projektvezető

A víz világnapja 2017

2017-03-22

Március 22. a Víz világnapja, és ennek alkalmából március 20-24-ig „vizes” programokat szerveztünk az iskola diákjainak.
Hétfőn feladatlapot töltöttek ki a felsősök három-háromfős csapatai. Ebben a 8.b osztályosok teljesítettek a legjobban.
Kedden „Vizes dalok” címmel énekversenyen vehettek részt diákjaink. Az 5.b, 6.a, 7.c és 8.c osztályosok énekesei teljesíttek a legjobban a zsűri szerint az évfolyamukon.
Szerdán 10-10 fővel a felső tagozatosok „vizes” ügyességi vetélkedőn mérték össze tudásukat. Ezen a programon a 8.c osztályosok érték el a legjobb eredményt.
Csütörtökön az alsó osztályos gyerekek aszfaltrajzoltak az iskola udvarán.
Pénteken tartottuk az „Öltözz kékbe!” napot, és egy közös fotó is készült a belső udvaron.
A héten leadott egyedi poharakból, vizes palackokból készített tárgyakból valamint a plakátokból kiállítást szerveztünk az iskola előterében.
Dök

Sulidiszkó

2017-03-17

2017. március 17. pénteken volt az idei tanév utolsó suli diszkója, a „Tavaszi zsongás”.
A következő tanévben ősszel lesz az első, remélem, sokan eljöttök majd rá!
Dök

Március 15-i program 2017

2017-03-09


Darázs garázs, bogár kecó, rovarhotel

2017-02-23

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy rovarhotel, … nem is egy, rögtön három, amit a veszprémi általános iskolások készítettek a bogaraknak, hogy zavartalanabbul teljenek a mindennapjaik, aztán, ahogy lenni szokott, valami az útjukba állt, de ők nem tántorodtak meg…, szóval folyt. köv.
Tovább...

Alsós farsang 2017

2017-02-11

Felsős farsang 2017

2017-02-10

IV. OviOlimpia

2017-01-27

Eredmény
Jegyzőkönyvek: 30m körf. labdah. távolugr.

Mézeskalács-házikó készítő verseny

2016-12-15

Legtöbb szavazatot kapott:
Fábián Bendegúz és Fábián Fanni 6.c
Bodó Boglárka Bianka 1.a
Egervári Fruzsina 4.a
Makkos Nátán 1.a
Legaprólékosabb alkotás díja: Vágner Balázs 4.a
Legösszetettebb alkotás díja: Varga Martin 5.b
Legszínesebb alkotás díja: Sárdi Kíra 3.c és Sárdi Ivett 1.c
Leghangulatosabb alkotás díja: Endresz Viktória 3.c
Legrészletesebb alkotás díja: Rozmán Márk 1.c és Rozmán Péter 3.c
Legprecízebb alkotás díja: Letenyei Virág 1.b
Legegyszerűbb alkotás díja: Kovács Zsófia 1.c

Európai karácsonyfadísz csere program

2016-12-12

Veszprém –Tizenöt ország harminc iskolája vett részt abban a nemzetközi együttműködésben, amelyhez a Báthory Iskola is csatlakozott 100 diákjával. Összesen tíz csoportban, Európa 300 óvodája, vagy iskolája cserélt információs csomagokat.
Forrás: Veol
VeszprémTV

Találkozás a finn Mikulással

2016-12-10

Vp. Csolnoky Ferenc Megyei Kórház Gyermekosztály

December 10-én a Kukkantó Baráti Kör Egyesület és a Veszprémi Magyar–Finn Egyesület szervezésében idén is megérkezett Veszprémbe a finn Mikulás.
Joulupukki ellátogatott kórházunk gyermekosztályára, ahol a beteg gyerekekkel beszélgetett és ajándékot osztott.
Iskolánk alsó tagozatosokból álló kórusát meghívták erre az eseményre, ahol diákjaink nagy tetszést aratva, vidám dalokkal örvendeztették meg a beteg gyerekeket és a Mikulást.
A gyermekosztályon kialakított közösségi térben rögtönzött vidám nótaszó mosolyt csalt a kórházban hosszabb ideje betegeskedő gyermekek arcára.
A Mikulással való találkozást beszélgetés és fotózkodás zárta. Senki sem maradt ajándék nélkül ezen a napon.

Melich Antalné

Mikulás Buli

2016-12-09

2016. december 09. pénteken 17-20-ig volt az idei tanév harmadik suli diszkója, a Mikulás buli. Reméljük, mindenki jól érezte magát!
2017-ben is várunk Benneteket a suli bulikon!
Dök

Adventi kirándulás Budapesten

2016-12-07

Adventi kirándulás Budapesten
Már régi hagyomány, hogy minden évben az adventi időszakban a diákönkormányzat kirándulást szervez a fővárosba iskolánk felső tagozatos diákjai számára. Így volt ez idén is. Negyvenöt tanuló és négy tanár vett részt december 7. ezen a programon.
Reggel a 8:02-es vonattal indultunk, és a Déli pályaudvaron már várt bennünket idegenvezetőnk, Dorottya és egy busz. Első állomásunk a Lurdy Ház volt, ahol moziztunk. A belépő egy mikulássapka volt, és minden diák kapott a mozi után a Mikulástól egy kis édességet. A következő helyszín, a Vár volt, ahol a Hadtörténeti Múzeum kiállításait tekinthettük meg. Végül a Vörösmarty-téri adventi vásáron néztünk körül, és vásárolgattunk.
Kellemes Ünnepeket Mindenkinek!
Dök

Karácsonyi vetélkedő

2016-12-06

December 6-án délután tartotta meg iskolánk humán munkaközössége második alkalommal a karácsonyi vetélkedőt.
Beszámoló
Eredmények

Reality show

2016-11-30

4.Városi Kórustalálkozó

2016-11-23

A Simonyi Zsigmond Ének- Zenei és Testnevelési Általános Iskola idén 4. alkalommal rendezte meg a Simonyi hét keretén belül a Városi Kórustalálkozót. Ebben a tanévben alsós kisdiákokból álló kórusommal képviseltük iskolánkat.

Az idei kórusmunkám célja, hogy játékos formában megszerettessem a kisgyerekekkel a zenét. Az együtténeklés során arra törekszem, hogy a bennük lévő ösztönös muzikalitást, és a dallamhoz kötődő mozgást beépítsem a produkcióba. A kórustalálkozón közel 40 fővel vettünk részt. (1.c, 2.c, 3.c, 4.a).
Műsorszámaink között szerepeltek Gryllus dalok (Lassan jár a csigabiga és a „Csepp, csepp csepereg” kezdetű dal), valamint elénekeltük Weöres Sándortól a Sehallselát Dömötört, és Bródy János: Micimackóját. A dalokat gitáron kísértem.
A városi tv az eseményről szóló riportjában a szereplő kórusok között első helyen mutat részletet műsorunkból.
http://www.veszpremtv.hu/hir/a_nevadora_emlekeznek-n9003.html

Ezúton is szeretném megköszönni az érdekelt osztályokban dolgozó nevelők együttműködését, mellyel segítették a próbák, illetve a fellépés lebonyolítását.

Minden énekkarosomnak gratulálok a szép szereplésért!

Melich Antalné Ildi néni kórusvezető

Halloween diszkó

2016-11-11

2016. november 11. pénteken 17-20-ig volt az idei tanév második suli bulija, a Halloween diszkó.
A Mikulás buli 2016. december 9. pénteken lesz 17-20 óráig az iskola ebédlőjében. Szeretettel várjuk diákjainkat a rendezvényre!
Dök

A nap hőse

2016-11-09

Viki a Digisport Nap Hőse!
Digisport

Magyar Tudomány Napja a Báthoryban

2016-11-07

A magyar rendek 1825. november 3-án, a pozsonyi országgyűlésen határozták el a Magyar Tudományos Akadémia létrehozását. A Magyar Tudósok Világtalálkozóján (1996) született döntés arról, hogy ez a nap lesz minden évben A MAGYAR TUDOMÁNY NAPJA. Először 1997-ben ünnepelték meg.
2016. november 7-én, délután 14:30-tól A Magyar Tudomány Napja alkalmából érdekes, színvonalas előadásokon vettek részt a tanulóink, tanáraink, volt kollégáink.
Elsőként Szigethi Csaba, a balatonfüredi Szent Benedek Gimnázium történelemtanára, mutatta be a magyarországi törökkor érdekességeit.
Dr. Németh Zoltán, a Pannon Egyetem mérnöki karának tanára, az atomenergia felhasználásáról beszélt.
Garamvölgyi Bence, volt (báthorys) diákunk, 10 magyar feltalálót mutatott be előadásában.
Köszönjük az előadóknak a színvonalas, tartalmas és érdekes bemutatókat!
Pohl Brigitta tanár-szervező, Báthory iskola

Brusznyai örökében

2016-10-15

Október 15-én, szombaton, a veszprémi Petőfi Színházban voltunk, ahol részt vettünk egy igazán érdekes programon.
Reggel kilenc órakor kezdődött a konferencia, amelynek témája az 1956-os forradalom és egy veszprémi hős, Dr. Brusznyai Árpád, avagy a „szelíd forradalmár” élete és tettei voltak. Sok érdekes előadást hallhattunk, többek közt egy halálra ítélt nő, Wittner Mária, beszámolóját, valamint Jády Luca történész élettörténetét a szelíd forradalmárról, és Dr. Brusznyai Árpád volt tanítványa is mesélt tanáráról.
Ez a nap főleg a fiatalokhoz és a „hosszabb ideje fiatalokhoz” szólt. Bepillantást nyerhettünk a magyar történelem egyik legfontosabb szakaszába, ami segített megérteni az akkori rendszert, és annak működését. Nagyon hasznos volt ez a nap, rengeteg tapasztalatot és tudást szerezhettünk olyan emberektől, akik megélték ezt az időszakot.
Dr. Brusznyai Árpád nevét és emlékét, reméljük, még sok-sok éven át megőrzik és ápolják a veszprémiek!
Kocsis Beatrix és Petőcz Rebeka
8.c osztályos tanulók

Szüreti buli 2016

2016-10-14

2016. október 14. pénteken 17-20-ig volt az idei tanév első suli bulija, az őszi szüreti diszkó az iskola ebédlőjében. Az ötödikes diákjainknak ez volt az első suli bulija, amire nagyon sokan eljöttek. Remélem, mindenki jól érezte magát, és ott lesztek a következő Halloween diszkón is!
Szeretettel várjuk tanulóinkat 2016. november 11. pénteken 17:00-20-ig a második, Halloween bulira is!
Dök

Őszi papírgyűjtés 2016

2016-10-10

2016. október 10-11. zajlott iskolánkban az őszi papírgyűjtés. Diákok, kollégák, szülők és nagyszülők szorgalmas gyűjtőmunkájának köszönhetően meghaladtuk a tavalyi 15 tonna mennyiséget, majdnem 18 tonnát sikerült idén leadnunk.
Idén hét osztály (4.c, 5.a, 5.b, 5.c, 7.c, 8.b, 8.c) gyűjtött több mint 1 tonna papírt, így egy nap szabadnapot kapnak jutalmul , amivel biztosan élni is fognak. A legtöbb papírt az 5.a osztály adta le. Gratulálunk nekik!
Ne feledjétek, tavasszal is lesz papírgyűjtés!
DÖK

Bezdán

2016-10-06

Két év elteltével vettünk részt újra október 7-én a bezdáni Testvériség-Egység Általános Iskola kézilabda-tornáján.
Lelkes, 9 fős csapatunk előző nap 2 szurkoló és 4 tanár kíséretében indult a négy órás, de hosszabbnak tűnő útra. Az érkezést követő gyors bemutatkozás után mindenki a szállására sietett vendéglátójával. A bezdáni iskola nyolcadikosai által szervezett discoban rövid időre játékosaink is tiszteletüket tették.
A pénteken 10-kor kezdődő tornára az egyik szerb iskola nem tudott eljönni, így végül 3 csapat részvételével, a helyi gárdák mérkőzésével kezdődött a kupa. Bezdán is, mi is magabiztosan győztük le a végül bronzérmes vendég csapatot, így tulajdonképpen döntőt játszottunk a vendéglátókkal.
A kezdés nem úgy sikerült, ahogy a fiúk és az edzők megbeszélték, így az időkérést követően 2:6-os hátrányból fordítottunk 7:6-ra. Innentől fej-fej mellett haladtunk, az utolsó percre fordulva azonban 2 gólos hátrányunkat mutatta az eredményjelző. Egy büntetővel zárkóztunk, de emberhátrányban már nem sikerült labdát szereznünk, a vége 13:14 lett.
Csalódottságunkat enyhítette, hogy két egyéni díjat is sikerült elhoznunk: Kalmár Csaba a legjobb kapus, míg Szatmári Sándor a legjobb mezőnyjátékos lett. Sárközy Bence 1 góllal maradt le a gólkirályi címről. Mellettük Dan Dávid, László Balázs, Schmidt Zsombor, Sipkovics Zsolt, Szatmári Bence és Sztojka Sándor Patrik játszottak. Neki Varga Primusz és Mária Benedek Zsolt szurkolt. Kísérőik: Décsy Dóra, Pohl Brigitta, Vereb Imre és György Tibor.

Népmese nap 2016

2016-09-30

9. Népmese nap (2016. szeptember 30.)

Meseforrás (zenés mesejáték)

„A Mogyoróerdő közepében, hol esténként a tündérek vidám táncot ropnak, ered a Meseforrás.” Gerölyné Joó Katalin újabb meséjével vette kezdetét a 9. alkalommal megrendezésre kerülő Népmese napja program, a Báthoryban.
„Egyszer volt, hol nem volt….kezdődik a mese. A Meseforrás csak úgy ontja a szebbnél-szebb meséket mindaddig, míg Pindella a bibircsókos boszorka hatására, Kulimász az erdei manó varázsigével elapasztja a meséket zengő forrás vizét. A tündérek segítségével kalandos út vezet ahhoz, hogy a Meseforrás újra mesélje varázslatos, izgalmas meséit.

A mese írója Gerölyné Joó Katalin, iskolánk nyugdíjas tanítója sok-sok szép meséjéért idén szeptemberben „Arany Oklevelet” kapott Budapesten, a Magyarság Házában. A tanítókból verbuválódott színjátszó kör ismételten nagy sikert aratott alsós tanulóink körében. A gyerekek szájtátva figyelték a varázslatos történetet.

A Népmese napját egy komoly projekt munka is megelőzte. Az alsó tagozatos évfolyamok előzetesen különböző kreatív feladatokat, csoportmunkákat kaptak. Készültek óriási mesefák, látványos rajzok, papírbábok, meseillusztrációk. Ezek az iskola aulájában megrendezett kiállításon megtekinthetők október hónapban.

A zenés mesejáték szereplői: Gerölyné Joó Katalin (mesélő), Mandákné Dévai Ildikó (Pindella), Nagyné Orbán Ibolya (Kulimász), Gulkainé Kurucz Mária (Titanilla), Angyalné Méri Zsuzsanna(forrás), Venczel Tünde, Karajzné Farkas Judit, Vörösháziné Czicza Noémi (tündérek), Melichné Antalné (zenei kíséret)

Melich Antalné
tanító

Szemétszedés 2016

2016-09-30

Az idei tanévben is megkezdtük az 5. évfolyam diákjaival az iskolánk körüli szemétszedést. Ezzel az akcióval is a környezettudatos magatartás kialakítását szeretnénk elérni a gyerekeknél.

Zenei világnap 2016

2016-09-29

Az V. Zenei világnap a Báthoryban 2016. szeptember 29.
A békák szava…


„ A zene az életnek olyan szükséglete, mint a levegő. Sokan csak akkor veszik észre, ha már nagyon hiányzik.” – ¬Kodály Zoltán gondolatai nagyon is időszerűek. Ugyan sportiskolaként vagyunk ismertek Veszprémben, azért a zene szeretete benne él a felnőttben, gyermekben egyaránt, akár aktív, akár passzív élvezői is vagyunk a muzsikának.
Meghívott vendégünk, Sipos Csaba a Dohnányi Zeneművészeti Szakközépiskola művésztanára volt, aki a békák kuruttyolását idézte meg marimbán, ezen az afrikai eredetű ütő- dallamhangszeren. A kiváló muzsikus hangszere által az iskola aulája nyáresti tóparttá alakult, ahol a virgonc kisbékák kuruttyolása zengett. A japán zeneszerző: Keio Abe: Békák című műve nagy örömöt okozott a kisdiákoknak.
A program másik közreműködője a Győrben tanuló Horváth Eszter, aki elsőéves klarinétos hallgató a Széchenyi István Egyetemen. A gyerekek nagy érdeklődéssel figyelték a nádnyelves fúvókával működő fúvós hangszert, mely nem csak a szimfonikus és fúvós zenekarok, dzsessz együttesek hangszere, de remekül megállja helyét szóló hangszerként is.

Az interaktív zenei programot a helyszínen spontán alakult, gyerekekkel kiegészült zenekar ritmusvisszhang produkciója zárta. A kisdob kíséretében a gyerekek agogón, ritmusfákon, csörgőkön játszottak a muzsikusokkal, és lelkes tapssal jutalmazták a közös zenélést.

Melich Antalné
szervező

Köztársaság kupa 2016

2016-09-27

Autómentes nap

2016-09-22

Örökös Ökoiskolaként a környezettudatos életmódra nevelés iskolánk pedagógiai programjában is megtalálható. Ezen elvet követve több pedagógusunk előnybe részesíti a kerékpáros közlekedést. Kékmadaras alsósainkkal rendszeresen szervezünk egy napos vagy több napos kerékpár túrákat. Túráink során több osztálynyi gyereket, szülőt, nagyszülőt megmozgatunk.
Követve ezeket a hagyományokat, az idei autómentes napot iskolánk 5.c, 7.c, 8.a és 8.c osztálya kerékpár túrával töltötte. Többen már teljesítettük a Balatont kerülő körutat, így választásunk most a sokkal lazább, pár óra alatt letekerhető Velencei-tóra esett.
Gárdonyig vonattal mentünk. Majd a Tekerbringa központjába (www.tekerbringa.hu) sétáltunk. Itt kedvezményesen bérelhettük biciklijeinket, és túravezetőket is kaptunk utunkhoz.
Rövid technikai és balesetvédelmi oktatást letudva végre elkezdtük tókerülésünket. Egy sajnálatos baleset, és egy defekt után érkeztünk meg Pákozdra. Itt egy kisebb pihenőt tartottunk, mielőtt nekivágtunk a tókör legnagyobb emelkedőjének. Pákozdi Mészeg-hegy megmászása után a katonai emlékműnél lazíthattuk izmainkat, növelhettük életerő pontjainkat. Egy kellemes gurulás, majd a tópartján vezető gyönyörű kerékpárúton érkeztünk meg az újjáépült Velencei Korzóra. Rövid pihenőt követően rákanyarodtunk körünk utolsó szakaszára. Kellemesen elfáradva érkeztünk vissza a kerékpáros központba, ahol a túránk során érintett nevezetességekkel kapcsolatos tesztet töltöttünk ki.
A nap jól telt, az időjárás kegyes volt hozzánk. Legközelebb újra jövünk!

A Világ Legnagyobb Tanórája 2016

2016-09-19

2016. 09. 19-23. között zajlott az ENSZ által meghirdetett Világ Legnagyobb Tanórája szerte a világon. Ehhez a programhoz már tavaly csatlakozott iskolánk. Idén is megtartottuk ezt az órát több osztályban, melyet nagyon élveztek a tanulóink. Az idei témához: - nemek közötti egyenlőség – is készült videó, és egy felemelő történet során megismerhették diákjaink a pakisztáni Malala Yousafzai életét is.

Erzsébet tábor 2016. augusztus 21-26.

2016-08-21

Az idei alkalommal is sikeresen pályázott iskolánk az Erzsébet tábor „Igazolt hiányzás” című programjára. Így augusztus utolsó hetében egy hetet Fonyódligeten táboroztunk.
Kísérőink, Cili néni, Olgi néni, Attila bácsi és Gábor bácsi biztatására az összes programon részt vettünk. Méltón képviseltük iskolánk sportos arculatát. A legtöbb egyéni érmet hoztuk el a Tábori Olimpiáról (köztük több aranyat is). Csapatunk megnyerte a foci bajnokságot, harmadikok lettünk az éjszakai akadályversenyen és a kötélhúzó versenyen.
A legnagyobb élményünk mégis az volt, hogy együtt lehettünk, sok gyerekkel megismerkedhettünk, és új barátokat szerezhettünk.

A táborról készült videót az alábbi linken megtekinthetitek:
videó

VÍZITÁBOR 2016

2016-07-01

A 7.a sportiskolai osztály 2016. nyarán egy hetes táborozáson vett részt Tiszafüreden.
Nem akármilyen volt ez az egy hét. A táborozók megismerkedtek a kenuzással, kajakozással a Tisza-tónál. Képzett oktatóval naponta három órát voltak vízen. Közben megismerték a Tisza-tó növény- és állatvilágát. A tábor végére már a Tiszára is kimerészkedtek.
A délutánok is vidám programokkal teltek. Lovas vágta bemutatót néztünk, népi játékokat ismertünk meg, sőt még versenyeztünk is a szervezők jóvoltából.
Szerencsére jó időnk volt, így még strandolásra is lehetőségünk volt.
Ahogy minden tábor, itt is tábortűz volt az utolsó este programja.
Nagyon jó, hogy sportiskolásként eljuthattunk Tiszafüredre!

Nyári Napközis Tábor 2016

2016-06-27

Diáknap

2016-06-15

Az utolsó tanítási napon 8-12-ig 3 helyszínen mérték össze tudásukat, ügyességüket, kreativitásukat a felsős diákok.
Tanáraikról portrét rajzoltak, vetélkedőn vettek részt, verset írtak a tanévről az osztályok. A 7.b osztály lett az első ezen a napon.
A diáknapot a tanár-diák mérkőzések zárták, a fiúk fociztak, a lányok kosaraztak tanáraikkal.

Egészség és sportnap

2016-06-14

Közös reggeli tornával indult a nap a sportpályán, majd a Barátság parkban ügyességi vetélkedők várták a felsősöket. Az iskolában plakát és salátakészítés, valamint feladatlap megoldása várta a diákokat. A 7.a osztály nyerte meg ezt a napot.

Röplabda Báthory Kupa

2016-06-11

Fergeteg Fesztivál

2016-06-08

2016. június 8-án a Veszprémi Családsegítő és Gyermekjóléti Integrált Intézmény immár 15. alkalommal rendezte meg a Kolostorok és Kertek Völgyében „Mesterségem Címere” címmel Fergeteg Fesztiválját. 13 csapat vett részt a rendezvényen. Iskolánkat a 2.a osztály képviselte. A különböző állomásokon a mesterségek témakörhöz kapcsolódó feladatokat kellett megoldaniuk értékes pontokért tesztek és ügyességi feladatokon keresztül. Megismerkedhettek többek között a betyárok életével, kipróbálhatták ügyességüket a horgászásban, cipők párosításában. Csapatunk eredményét oklevéllel és értékes sportszerekkel jutalmazták.

Jutalom kirándulás

2016-06-01

2016. június 1-én 14 tanuló Balatonfüreden jutalom kiránduláson vett részt. Egész éves kiváló tanulmányi, sport eredményeik, közösségi munkájuk alapján vehettek részt ezen a programon. A nap folyamán érdekes tárlatvezetésen voltunk a Jókai Emlékházban, majd kisvasúttal ellátogattunk a Lóczy-barlanghoz.
DÖK

Angol nyelvi feladatmegoldó verseny

2016-05-30

2008. óta minden tanévben megrendezzük az alsó tagozatos iskolai angol nyelvi feladatmegoldó versenyt, mely nagy népszerűségnek örvend a 2-3-4. évfolyam diákjai körében. Az évszakokhoz, ünnepekhez kapcsolódó feladatlapokat készítettünk a tanulók nyelvtudásának megfelelően, melyek játékos formában megismertették gyerekeinket az angol nyelvet beszélő országok szokásaival.
A 2015–16-os tanévben 6 fordulót rendeztünk - rendhagyó módon témáink a Farsang, a Valentin nap, a Szent Patrik nap, a Húsvét, a Föld napja és az Anyák napja voltak. A feladatok megoldását ősszel 70 tanuló kezdte el és izgalommal oldották meg a rejtvényes, játékos feladatokat.
Az angolnyelv-tanítók, Czaun Ildikó és Csörnyeiné Szabó Katalin koordinálták a fordulókat. A beadandó feladatlapok értékelése után, 2016. május 30-án egy ünnepélyes díjátadó keretében hirdettek eredményt. Az 1-2-3. helyezettek oklevelet és angol nyelvű mesekönyveket vagy foglalkoztató füzeteket nyertek, az összes fordulót sikeresen megoldó diákokat emléklappal és apró ajándékokkal jutalmazták.
Minden résztvevőnek sok szeretettel gratulálunk!
Eredmények

Tantestületi kirándulás 2016

2016-05-27

Határtalanul 2016

2016-03-14

A Határtalanul program keretében iskolánk 2015-ben eredményesen pályázott egy három napos erdélyi kirándulásra, ahol lehetőségünk lesz arra, hogy megismerjük az 1848-49-es szabadságharc kiemelkedő erdélyi helyszíneit illetve találkozzunk határon túl élő magyarokkal.
A program megvalósítására 2016. március 14-16 között kerül sor. Főbb helyszínek: Nagyszentmiklós, Temesvár, Világos, Újszentes, Arad.
Iskolánkból a 7. a és a 7. c osztály tanulói vesznek részt a programban az osztályfőnökök Kapus Ildikó és Horváth-Vaskó Gábor, valamint Radnai Zsuzsa, Molnár Gergely tanárok és Tekes István rendszergazda vezetésével.
A program előkészületeiről, a kirándulásról folyamatos tájékoztatás nyújtunk itt, az iskola honlapján.
A program megvalósulását az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatta.

Elkezdődtek a Határtalanul! projekt programjai.

1. foglalkozás (képek)
2. foglalkozás (képek)
3. foglalkozás (képek)
Kirándulás a Magyarság Házába (képek)
Bánság: 2016.03.14. 2016.03.15. 2016.03.16.
Témanap


Kerítésfestés 2016

2016.05.21.

Vers - és mesemondó verseny

2016.05.19.

Ebben az évben is megrendeztük diákjaink számára a Vers - és mesemondó versenyt.

Díjazottak:
1. évfolyam:
1.helyezett: Szabó Rebeka 1.a
2.helyezett: P. szabó Eszter 1.a
3. helyezett: Gál Blanka 1.c

2. évfolyam
1.helyezett: Ács Barna: 2.a
2.helyezett: Hajdu Márton 2.c
3. helyezett:Horváth Kitti 2.c

3.-4. évfolyam:
1.helyezett:Kovács- Németh Ábel 3.c
2.helyezett:Theisz Tekla 3.a
3.helyezett: Dióssy Jázmin 4.c

Baláca IUVENALIA

2016.05.13.

Báthory Kupa

2016.05.11.

Báthory – kupa sakkverseny

2016.05.07.

Kadem Aziz 8.c 1.hely
Kadem Anis 5.c 3.hely
Kereszturi Viktória 7.a 2.hely

Stop-Shop futás

2016.05.07.

Örömmel értesítelek benneteket, hogy a Stop-Shop futáson iskolánk a 2.helyet szerezte meg.
Vehir cikk

KiMitTud

2016.05.02.



Olimpia 2016 – iskolai vetélkedő

2016.04.27.

2016. április 27. délután iskolánkban olimpia vetélkedőt tartottunk, mivel ez az év a nyári olimpia éve Rióban.
Kilenc felsős csapat mérte össze tudását és ügyességét ezen a rendezvényen. Az első helyezett a 8.a, a második a 7.a, a harmadik a 8.c osztály csapata lett.
Gratulálunk Nekik!
Dök

Történelmi séta Veszprémben

2016.04.25.

2016. április 25-én 14:30-tól egy 1 órás sétát tartott egy volt diákunk, Tóth Szimonetta és egy középiskolai társa, Mann Lotti 20 felsős tanulónknak Veszprém belvárosában. A téma: A zsidó múlt emlékei. A találkozó a Koma kútnál volt, ahol a gettóról, holokausztról hallottunk előadást. Minden állomáson kérdésekre válaszoltak diákjaink és a jutalmuk csoki volt. A Csermák Antal Zeneiskolánál Lantos Magda életét és munkásságát ismerhettük meg. A 2014-ben felállított zsidó iskola kapujánál is megálltunk.
Érdekes előadást tartottak a lányok, ezúton is köszönjük Nekik!
Dök

Sportgála

2016.04.18.



VII. SIOSZ Gála

2016.03.23.

A Sportiskolák Országos Szövetsége (SIOSZ) a VII. SIOSZ Gálán ünnepélyes keretek között díjazta a 2015-ben legeredményesebb hazai sportiskolákat és sportiskolásait.
“Magyarország legjobb sportiskolája 2015” VI. helyezést ért el a Veszprémi Báthory István Általános Iskola és Köznevelési Típusú Sportiskola. A díjat Barták Péterné Intézményvezető vette át a Sportiskolák Országos Szövetsége gáláján Budapesten a Magyar Sport Háza konferenciatermében. Magyarország legeredményesebb sportiskolás íjásza 2015-ben Kereszturi Viktória az iskola 7.a osztályos tanulója lett, edzője Kerszturi Péter.

A víz világnapja

2016.03.23.



Ki tud többet a húsvétról és a húsvéti nyusziról?

2016.03.21.

Ki tud többet a húsvétról és a húsvéti nyusziról? címmel folytattuk vetélkedő-sorozatunkat március 21-én.
Részletek
Táblázat

Tavaszi zsongás

2016.03.18.

2016. március 18. pénteken 17-20-ig volt az idei tanév utolsó suli bulija, a „Tavaszi zsongás”. A tanévben ez volt az ötödik suli diszkó. Reméljük, mindenki jól érezte magát! A következő iskolai buli a következő tanévben ősszel lesz.
Dök

9. Városi Népdaléneklési Verseny a Báthoryban

2016.03.17.

2016. március 17-én 9 órai kezdettel rendeztük meg iskolánkban a 9. Városi Népdaléneklési Versenyt, ahol a zene iránt tehetséges alsó tagozatos gyerekek egy kötelező és egy szabadon választott magyar népdalt adtak elő. A versenyen 6 veszprémi általános iskola: Botev, Dózsa, Padányi, Simonyi, Szilágyi és a Báthory, közel 50 tanulóval képviselte magát.
Tovább...

A kommunista diktatúra áldozatainak emléknapja

2016.02.25.

Fazekas Gyula paksi állatorvost bevitték az ÁVÓ-ra, és állítólagos barátairól kérdezgették, akiknek soha még nevét sem hallotta. Ezt állhatatosan hangoztatta, mire három hétig verték. Ekkor egy százados lépett a kínzókamrába és kijelentette: sajnálatos módon összetévesztették egy másik Fazekas Gyulával. Be kell látnia, hogy ilyen állapotban nem engedhetik ki az utcára. Igaz? És elküldte Recskre.

Farsang 2016

2016.02.12-13.

"Farsang van most,
ne feledd el.
Maskarádat
fürgén vedd fel!"
(Mentovics Éva)
Videók

Bűvösvölgy

2016.02.18.



Magyar Kultúra Napja

2016.02.11.

2016. február 11-én Magyar Kultúra Napjához kapcsolódóan előadásokat hallhattak a tanulók és a nevelők.
Előadók voltak:
Weingartnerné Gulyás Zsuzsanna
Magyar Nobel díjasok nyomában * Hevesy György élete

Rybár Olivér
Cholnoky család története

Vereb Imre
Lehetséges több 100 km-t megtenni a levegőben vitorlázó repülőgéppel?

III. OviOlimpia

2016.01.22.

Magyar Kultúra Napja

2016.01.21.

1989 óta ünnepeljük A Magyar Kultúra Napját. Január 22-én fejezte be a Himnusz megírását Kölcsey Ferenc. Az iskolában második éve ünnepeljük meg mi is ezt a neves napot. Kiállítást szerveztünk az iskolában dolgozók munkájából. A kiállítást Barták Péterné nyitotta meg. Rövid ünnepi műsorunkban Orsós Martin nyolcadik osztályos tanuló és az iskolában tanító pedagógusok léptek fel.

Újévi köszöntő

2016.01.04.

Kedves Báthorysok!
Megint eltel egy esztendő, jó év volt, sok fontos dolgot megoldottunk. Minden évben, amikor újra találkozunk, így január elején, kicsit áttekintünk az előző év cselekedetein, valamint eltervezzük az újév teendőit. Fontos hogy megőrizzük a sikereinket, eredményeinket, okuljunk a hibáinkból, esetleges kudarcainkból. Sokan ilyenkor fogadalmat teszünk, hogy megértőbbek, szeretetteljesebbek, jobbak leszünk, elhagyjuk a rossz szokásainkat. Reméljük, hogy a 2016-os év sok örömet, sikert, boldog perceket tartogat mindnyájunknak.
Mozgalmas év előtt állunk, a nyári olimpiai játékok Rio de Janeiroban már most mindenkit izgalomba hoznak. Március 9-én teljes napfogyatkozás lesz, július 4-én megérkezik a Jupiterhez a NASA Juno űrszondája. Gróf Széchenyi István születése 225. évfordulójának megünneplésére 2016-ot Széchenyi Emlékévnek nyilvánították. Lesznek ünnepeink, megemlékezéseink.
Vajon mi várható itt a Báthoryban? Első feladat a tudás megszerzése, a tanulás. Ehhez fontos, hogy pedagógus, szülő és diák továbbra is összefogjon, az együttes akarásnak biztosan meglesz az eredménye. Persze, mint az elmúlt évben, sok vidám közös programmal, kirándulással, vetélkedővel, versennyel színesítve a tanórákat.
Kívánom, hogy mindenkinek egészségben, békében teljen az újév, valósuljanak meg a vágyak, legyen a szeretet útmutató itt az iskolában és a családokban egyaránt.
Legyen 2016 a sikerek, a beteljesült álmok éve!
BÚÉK! Marica néni

KI TUD TÖBBET A KARÁCSONYRÓL ÉS A MIKULÁSRÓL?

2015.12.16.

Mézeskalácskészítő verseny

2015.12.16.

Adventi jótékonysági vásár 2015

2015.12.14-16.

Jótékonysági vásár – 2015. 12. 14-16.
Advent alkalmából második alkalommal szervezett a diákönkormányzat jótékonysági vásárt. Diákok, tanárok tanév eleje óta folyamatosan hozták a felajánlott könyveket, plüssöket, játékokat, egyéb tárgyakat, amelyeket három napon át árultak tanulóink az iskola előterében. Voltak, akik sütit hoztak a vásárra. Ezek nagyon hamar elfogytak.
A befolyt összegből a diákönkormányzat a gyerekek jutalmazását, a tanulmányi kirándulásokon való ingyenes részvételt biztosítja.
Köszönjük a felajánlott tárgyakat és a támogatást!
DÖK

Mikulás buli

2015.12.11.

2015. december 11. pénteken 17-20-ig volt az idei tanév harmadik suli bulija, a Mikulás-buli. Reméljük, mindenki jól érezte magát ezen az estén!
Legközelebb 2016. február 12. pénteken 17-20-ig várunk Titeket a farsangi bulin, ami iskolánk tornatermében lesz megrendezve.
Dök

A nagy európai karácsonyfadíszcsere program 2015.

2015.12.09.

 Az 5. c osztály részvételével zajlott iskolánkban a Veszprémi Iparkamara és a Europe Direct Iroda szervezésében indított nemzetközi program. A kezdeményezés 10 éve indult Európában, idén 4 iskola mellett mi képviseltük Magyarországot. Csoportunkba rengeteg ország iskolái kerültek, megismerhettünk iskolákat és gyerekeket Angliából, Spanyolországból, Franciaországból, Lengyelországból, Romániából, Horvátországból, Máltáról, Belgiumból, Csehországból, Olaszországból is.
Mozgalmas ősz áll mögöttünk, hiszen a projektben nagyon sok feladatot kellett teljesítenünk. A ránk jellemző karácsonyfadísz elkészítése mellett be kellett mutatnunk Magyarországot, kisebb régiónkat, a Balaton környékét, iskolánkat és osztályunkat.
Összeállítást készítettünk magyar karácsonyi dalokból, ételreceptekből, helyi hagyományokból, amelyet az internet segítségével 29 európai iskolába juttattunk el. Postai úton minden résztvevőnek Kék Madarat ábrázoló mézeskalácsdíszt, fonalangyalkákat és kézzel készített karácsonyi képeslapokat készítettünk.
Cserébe a résztvevő országok hasonló csomagokkal készültek, amelyek november és december folyamán érkeztek meg a Báthory Iskolába.
A gyerekekkel együtt csodaszép fát díszítettünk az aulába, és a csomagokban érkezett levelekből, képeslapokból Nagy Sándorné Emese néni segítségével kiállítást rendeztünk.
Az 5. c osztály nagyon lelkesen vett részt a projektben, sokat dolgoztunk, hogy méltóképpen képviselhessük iskolánkat Európában.
A hatalmas összefogással zajló programról a múlt héten beszámolt a Magyar Televízió, a Veszprém Városi TV, és a helyi újságok is.

Fábiánné Morvai Dóra
osztályfőnök, 5.c

Adventi kirándulás Budapesten

2015.12.08.

Iskolánkban már hagyomány, hogy a diákönkormányzat az adventi időszakban kirándulást szervez a felső tagozatos diákoknak Budapestre. Idén a Tropicariumba látogattunk el, ami nagyon tetszett a résztvevőknek. A karácsonyi hangulatot pedig a Vörösmarty téri vásár idézte meg.
Reméljük, mindenki jól érezte magát, és sok-sok élménnyel gazdagodott!
Dök

ELSÖPRŐ SIKER A RAJZPÁLYÁZATON

2015.12.05.

A téli időszak beköszöntével tanulóink rendszeresen látogatják a közeli jégpályát. Több osztályunk (1.a, 1.b, 1.c, 2.c, 3.c) heti egy alkalommal szervezett korcsolyaoktatáson vesz részt, míg a többi osztály időről időre testnevelés óra keretében csúszkál egy nagyot a jégen. Nem meglepő tehát, hogy a jégpálya által hirdetett rajzpályázatra rekordszámú alkotás érkezett a Báthoryból. A friss élmények ihlette pályamunkák közül tizenkettő ért el helyezést. A legtöbb rajz készítéséért a 3.c osztály különdíjban részesült. A december 5-i eredményhirdetésen – a jutalom mellett - a díjazottak és családtagjaik a Mikulással korizhattak egy nagyot.
Díjazottak a Báthoryból:
I. helyezettek: Dávid Lilla (1.c), Hódy Rebeka (2.a), Horváth Kitt (2.c), Kolonics Rebeka (3.a), Szintay Lili (3.c)
II. helyezettek: Osvald Benedek (1.c), Theisz Tekla (3.a), Holczer Anna (3.c), Dióssy Jázmin (4.c)
III. helyezettek: Salamon Szonja (3.c), Nagy Hanna (3.c), Badik Rebeka (4.c)
KÜLÖNDÍJ: 3.c osztály
GRATULÁLUNK!!!

Simonyi kórustalálkozó

2015.11.26.

Sikeresen szerepelt a Báthory Iskola alsó tagozatosokból álló kórusa Simonyi Zsigmond Ének- Zenei és Testnevelési Általános Iskola által szervezett III. városi kórustalálkozón.
Iskolánk alsó tagozatos énekkarát az a megtiszteltetés érte, hogy az idei tanévben is meghívást kaptunk a Veszprém város általános iskolai énekkarok számára szervezett Simonyi Kórustalálkozóra. A rendezvényre 2015.november 25-én délután három órakor került sor.
A rendezvényen városunk kilenc kórusa énekelt. (Simonyi Fiú és Gyermekkar, Simonyi Kicsinyek Kórusa, Simonyi Kóruselőkészítő, Dózsa Iskola- Pacsirták, Szilágyi Iskola Kórusa, Rózsa Iskola, Kinizsi Általános Iskola, Padányi Iskola- Fülemüle, valamint a Báthory Iskola Kórusa.)
Az idei kórustalálkozón Gryllus Vilmos téli dalaiból énekeltünk négy műből álló dalcsokrot. A dalokat zongorán kísértem. A kivetítőn karácsony hangulatot közvetítő képek, megidézték a közelgő adventet is. Az ötven kisgyerekből álló kórus tagjai jórészt alsós diákokból kerültek ki, öröm számomra, hogy régi tanítványaim is szívesen visszajönnek dalolni. Így második osztályostól, egészen hetedik osztályosig szerepeltek gyerekeink a kórustalálkozón.
A felcsendült dallamok jó hangulatot teremtettek, mindannyian szép délutánt töltöttünk el. Köszönöm a kollégáimnak és mindazoknak, akik segítették munkámat.
Melich Antalné
kórusvezető
Emléklap

Óvodás Daltan

2015.11.26.

Immáron második éve hívjuk meg a város óvodásait zenés délelőtti foglalkozásra az iskolánk aulájába. Az első találkozáson a zenei délelőtt programja Mikulásváráshoz tartozó énekek tanulása volt, emellett táncolni is tanultak a gyerekek.
A második alkalommal, az ünnep közeledtével, karácsonyi dalokat énekeltünk és megtanultunk a hóemberről is egy dalt. Az óvodásokból kis zenekart alakítottunk, ahol a gyerekek különböző ütőhangszerekkel tették élvezetesebbé a produkciót. A kicsik énekét gitáron és szintetizátoron kísértem.
Az énektanulást mindkét alkalommal tánc követte a tornateremben, ahol az óvodásokat Mészáros Szabina tanította táncolni.
A gyerekek nagy lelkesedéssel vettek részt a zenés délelőttön, örömmel tanultak új dalokat és nagyon élvezték a táncot.
Köszönöm a kollégák segítő munkáját.
Melich Antalné

Sudoku

2015.11.19.

Ismét megrendeztük az immár hagyományossá vált iskolai Sudoku bajnokságot. A verseny nagyon népszerű a tanulók körében. Sokan mérték össze tudásukat a továbbjutásért, de sajnos csak évfolyamonként három tanuló vehet részt a Sudoku megyei bajnokságon. Minden versenyzőnek gratulálunk! Felkészítő tanáraiknak köszönjük a segítséget!
Czaun Ildikó
Eredmények

Halloween-buli

2015.11.13.

2015. november 13. pénteken 17-20-ig volt az idei tanév második suli bulija, a Halloween disco az iskola ebédlőjében. A jelmez- és sminkversenyen két diákot díjaztak a tanárok. Első helyezett lett Takács Lili a 7.c osztályos tanuló, második lett Keszthelyi Dominika 7.b osztályos tanuló. Gratulálunk Nekik!
Szeretettel várjuk diákjainkat december 11. a Mikulás-bulira!
Dök

A napközi ideje alatt edzeni járhatnak

2015.11.09.

Tizenhat gyermekkel kezdődik meg a program, mely a Báthory iskola és a Veszprémi Úszó Klub megállapodása nyomán jött létre.
Iskolánk és a Veszprémi Úszó Klub együttműködési megállapodást írt alá hétfő reggel az iskolában. Ennek értelmében az első és második osztályos, sporttagozatos gyermekeknek iskolai keretek között lesz lehetőségük úszóedzéseken részt venni a Március 15. utcai uszodában heti három alkalommal a napközi ideje alatt. Tovább a forrásra

Fociórák a suliban

2015.11.09.

 A jövőben a labdarúgás is kötelező tananyag lehet az általános és középiskolákban, a legnépszerűbb honi sportágat a testnevelésórák keretében oktathatják majd. Feltételes és nem kötelező módon.
Tovább a forrásra

A Magyar Tudomány Napja

2015.11.02.

A magyar rendek 1825. november 3-án, a pozsonyi országgyűlésen határozták el a Magyar Tudományos Akadémia létrehozását. A Magyar Tudósok Világtalálkozóján (1996) született döntés arról, hogy ez a nap lesz minden évben A MAGYAR TUDOMÁNY NAPJA. Először 1997-ben ünnepelték meg.
2015. november 2-án, délután 14 órától A Magyar Tudomány Napja alkalmából érdekes, színvonalas előadásokon vettek részt a tanulóink, tanáraink, volt kollégáink.
Elsőként iskolánk alapító igazgatója, Dr. Tölgyesi József a 13. századi Veszprémi Főiskoláról tartott előadást. Előadásának címe: A Veszprémi Főiskola az Árpád-korban.
Tölgyesi Ákos a Táncsics iskola okleveles mérnöktanára Makovecz Imre építész életét, szakmai életútját mutatta be a hallgatóságnak.
Szigethi Csaba, a balatonfüredi Szent Benedek Gimnázium történelemtanára, a reformkori Balatonfüred szépségeit, társadalmi-gazdasági érdekességeit vonultatta fel, Reformkori történetek címmel.
Garamvölgyi Bence volt (báthorys) diákunk, Amikor megállt a Föld című bemutatójával zárult rendezvényünk.
Pohl Brigitta tanár-szervező, Báthory iskola
Részletek és meghívó

Papírgyűjtés 2015

2015.10.22.

2015. október 21-22. zajlott iskolánkban az őszi papírgyűjtés. Diákok, kollégák, szülők és nagyszülők szorgalmas gyűjtőmunkájának köszönhetően majdnem 15 tonna papírt sikerült leadnunk.
Négy osztály (1.c, 6.b, 7.b, 7.c) haladta meg az 1 tonna mennyiséget, így egy nap szabadnapot kapnak jutalmul, amivel biztosan élni is fognak.
Ne feledjétek, tavasszal is lesz papírgyűjtés!
DÖK

Festészet napja 2015

2015.10.19.

A Magyar Festészet Napja alkalmából iskolánk Diákönkormányzata Gombrich Mester Művészeti Tanodája vezetőjét és festészeti programját hívta meg. Hajdu Franciska a tanoda vezetője különleges, új technikákkal ismertette meg az érdeklődő diákokat.
Fotó: Hajdú Franciska, Milló Ildikó
Részletek és meghívó
Pályázat
Díjazottak

Szüreti buli 2015

2015.10.16.

Részletek
Az idei tanév első suli bulija
2015. október 16-án (pénteken) 17-20-ig volt.
Az ötödikesek első alkalommal vettek részt ilyen iskolai programon.
Reméljük jól érezték magukat.
Várjuk a visszajelzéseket!
A Diákönkormányzat 2015. november 13-án, pénteken Halloween partira hív minden báthorys diákot 17-20 óráig az iskola ebédlőjébe.
Szeretettel várunk minden diákot!
Pohl Brigitta
tanár
Dök vezető-segítő

Rendhagyó Zenei világnap a Báthoryban

2015.10.08.

2015 október nyolcadikán különleges élményben lehetett részük a Báthory Iskola alsó tagozatos diákjainak. A Zene világnapja alkalmából érdekes műsorral örvendeztette meg a gyerekeket a Lovassy Kamarazenekar. A közönség egy percig sem unatkozott, ugyanis a darabok közti szünetekben Bárány Zsuzsa tanárnő hangszerekkel kapcsolatos érdekességeket mesélt.
A tánc- és filmzenékből álló repertoár sokszínűsége és dinamikussága teljességgel újszerű volt a gyerekek számára, ilyen izgalmas zenei műsorban még nem volt részük az iskolában. A zenés délelőtt során elhangzott Csermák Antal Verbunkosa, Klezmer Sher című műve, Piazzolla Libertangója, a Hobbit című film zenéje, majd zárásképp a 2009-es Eurovíziós Dalfesztivál győztes dala, a Fairytale.
A Kebiszek-Zuber Éva vezette zenekar alig két esztendeje alakult, lelkes, zenélni szerető lovassys diákokból. Noha a zenekar még kevéssé ismert, az óvodák, általános iskolák, a Zeneiskola és a Lovassy Gimnázium bármikor örömmel és nagy érdeklődéssel várja koncertjeiket. Idén nyáron a zenekar a nagysikerű Veszprém Fest, és a balatonfűzfői „Romkerti zenés esték” nevezetű programsorozat keretében is fellépett. A klasszikus zenék mellett olyan modern darabok is helyet kapnak repertoárjukban, mint nagy sikerű filmek ismert dallamai.
Ezúton is köszönjük a Lovassy Kamarazenekar színvonalas koncertjét.
Melich Antalné
szervező

Népmese nap

2015.10.08.

Iskolánkban immár ötödik éve úgy emlékezünk a Népmese napjára, hogy a tanító nénik tanulnak be egy-egy mesét, s azt előadják a kicsiknek.
Idén egyik kollégánk, Gerölyné Joó Katalin, aki már több elismerést is kapott a meséiért, Titkos recept c. meséjét dramatizáltuk.
Az erdő mélyén Levendula és Bodza Anyó társaságában az erdei állatok is a nagy, Erdei Cukrászversenyre készülnek, s Vaddisznó Vazul ellopatja Szarka Sárával és Róka Rudival Levendula anyó titkos receptjét. Természetesen Furfang felügyelő okos nyomozása után kiderül a turpisság, a bűnösök rács mögé kerülnek. A többiek pedig jót falatoznak a versenyre készített finomságokból, amit frissen főzött bodzaszörppel öblítenek le.
A gyerekeknek nagyon tetszett a fordulatos történet, a remek jelmezek, a szép díszletek, s nem utolsó sorban, hogy a tanító nénijeiket ilyen szerepkörben láthatták.
Mi is jót mulattunk, hisz több, mint egy hónapos próbák után megkaptuk a legszebb jutalmat, a gyerekmosolyt, a tapsukat és elismerésüket.

Nagy háború nyomában

2015.10.07.

2015. 10. 07. délután iskolánk 7. és 8. osztályos tanuló részt vettek a „Nagy háború nyomában” című kiadvány ünnepélyes bemutatóján és azt követő sétán. A csoport vezetője Földesi Ferenc volt, aki a kaszárnyákról és a 31-sek emlékművéről tartott előadást.

Pályaválasztási kiállítás 2015

2015.10.02.



A világ legnagyobb tanórája

2015.10.02.



Köztársaság kupa 2015

2015.09.30.

Szemétszedés

2015.09.24.



Holocaust séta

2015.09.21.

2015. 09. 21. délután a Báthory iskola diákjai immár második alkalommal vettek részt a Sétál a család Veszprémben – A zsidó múlt nyomában elnevezésű programon. Hétfő délután a hetedik és nyolcadik osztályos tanulók közül 18 fő Máthé Éva és Nagyné Kozma Ildikó vezetésével járták be a belvárost. Munkafüzetet is kaptak a szerkesztőktől, amit az út során töltöttek ki.
Ezúton is köszönjük a tartalmas és izgalmas sétát!
Fotó: Milló Ildikó

Őszi kirándulás Csopakon

2015.09.11.

A 7.b osztály Csopakon
2015. 09. 11. délután a 7.b osztály 12 tanulója és 5 szülő Csopakon volt kirándulni. A Csonka toronytól a strandig bejártuk a Balaton parti községet. Élményekben, sikerekben gazdag tanévet kívánok nekik!
Pohl Brigitta
Osztályfőnök

Zánka tábor

2015.08.24.



Nyári napközis tábor

2015.06.29-07.31.

2014/2015

Smaragd város kiállítás

Veszprém Város Önkormányzata és a Művészetek Háza tisztelettel meghívja Önt
2015. május 28-án 16:30 órára
Veszprém Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal aulájába
A KÉP EMLÉKEZETE című program kiállításának megnyitójára.

Diáknap

2015.06.15.

Idén az utolsó tanítási napot a DÖK és a testnevelés munkaközösség együtt szervezte meg. Ezt a napot diáknappá nyilvánítottuk.
Két helyszínen mérték össze tudásukat, ügyességüket, kreativitásukat a tanulók. Az egyik helyszín a Barátság park, a másik az iskola aulája volt. Ügyességi feladatok, teszt és egy játékos vetélkedő várta a diákokat. Volt a nap folyamán kincskeresés, a gyerekek tanáraikat ismerhették fel jellegzetes tárgyaikról, gyermekfotóikról vagy éppen aranyköpéseikről. Versben mutatták be a diákok osztályaikat. A legjobban 5-6. évfolyamon az 5.c-sek és a 6.b-sek, 7-8. évfolyamon a 8.b-sek és a 7.c-sek teljesítettek.
A napot a tanár-diák meccsek zárták. Kidobósban a nyolcadikosok, kosárlabdában viszont a tanárok győztek. Reméljük, felejthetetlenné, de legalábbis élményekben, jó kedvben gazdaggá tettük az utolsó napotokat!
Kellemes nyári szünetet kívánunk!
DÖK
Fotó: Milló Ildikó
Versek

Diák előadók napja

2015.06.08.

DIÁK ELŐADÓK NAPJA programjával zárta a 2014-2015-ös tanévet a Báthory iskola földrajz szakköre 2015. június 8-án.
A földrajz szakkör tagjai 2015 - A Kozmikus Fény Éve globális programhoz kapcsolódva szervezték feladataikat, munkájukat, előadásaikat a tanév során.
2015. június 8-án délelőtt 23 diák mutatta be a fénnyel kapcsolatos prezentációját.
A diákokat Barták Péterné igazgató köszöntötte.
Mészáros Réka 4. b osztályos tanuló népdalokat énekelt.
Tanára: Melich Antalné.
A báthorys programot támogató Pannon Csillagda oktatási szakreferense Somlai Szilárd is üdvözölte a diákokat.
A délelőtti programot délután két előadás követte.
Kalmár Attila a Báthory iskola - fizika, matematika, informatika szakos - tanára programnyitó előadását mutatta be A fény fizikája címmel.
Takács Hunor középiskolai diák (Magyar - Angol Tannyelvű Gimnázium és Kollégium) - volt báthorys - A dinoszauruszok társas ragadozói: A DROMEOSAURIDÁK című előadása zárta a napot.
Legjobb előadók
Fotó, szöveg: Milló Ildikó tanár
Báthory iskola

Házi úszóverseny

2015.06.08.



Angol verseny

2015.06.03

Az idei tanévben is, mint 2008 óta rendszeresen, megrendeztük a nagy népszerűségnek örvendő alsó tagozatos iskolai 5 fordulós angol nyelvi versenyt. A feladatok megoldását ősszel 90 tanuló kezdte el.
Versenyünk fő célja gyermekeink kulturális ismereteinek bővítése, a nyelvtanulás iránti motiváció megteremtése és megőrzése az adott korosztály érdeklődésének megfelelő módon. A tanulók nagy izgalommal oldották meg a rejtvényes, játékos feladatokat, és érdeklődéssel várták a következő fordulót.
A 2-3-4. évfolyam angol nyelvet tanuló diákjai számára készített feladatlapok az ünnepekhez kapcsolódtak: Halloween, hálaadás, Mikulás és karácsony, Valentin-nap és húsvét.
Az angolnyelv-tanítók, Czaun Ildikó, Gönczölné Lendvay Anikó és Csörnyeiné Szabó Katalin koordinálták a fordulókat. Az 5 fordulón át gyűjtött pontszámok alapján június 3-án hirdettek eredményt. Az 1-2-3. helyezett diákok oklevelet és ajándékokat kaptak. A verseny mind az 5 feladatlapját megoldó tanulókat emléklappal jutalmazták.
Minden résztvevőnek sok szeretettel gratulálunk!

Báthory Kupa

2015.06.02.

Diákok dolgozták fel a történelmet

2015.05.28

Tegulárium

2015.05.27

Az 5.c és a 7.c osztály diákjai 2015. május 27-én a Dubniczay-palota déli, udvari szárnyában, a ház alatti barokk pincerendszerben található Tegularium (Téglamúzeum) kiállítási anyagát tekintették meg.
Tegularium gyűjteményében több mint négyezer tégla található. A magyar „tégla” szó, a múzeum neve a tegulából, a rómaiak által használt tetőfedő tégla elnevezéséből származik. A Magyarország bélyeges, jelölt tégláinak gyűjteménye (írott, karcolt, sablonban készült monogramos, pecsétes, címeres téglák, tetőcserepek) a Kárpát-medence, a történelmi Magyarország, Veszprém-megye, Veszprém kincseit vonultatja fel.
A Művészetek Háza gondozásában működő Téglamúzeum megálmodója Gyulaváriné Lovassy Klára közlekedésmérnök, a Magyar Építészeti Múzeum nyugalmazott igazgatója, Gizella-díjas, Forster Gyula-díjas.
A diákok a múzeumi anyag megismerése után bélyeges téglát terveztek, készítettek.
Fotó, szöveg: Milló Ildikó tanár

Életvitel verseny

2015.05.22-23.

Mészáros Réka 4.b Utca, utca magyar népdallal nyitotta meg az Országos Életvitel versenyt.
Ezzel a népdallal nyert különdíjat a 2015-ös Városi Népdaléneklési Versenyen.
Részletek
Eredmények
Fotó: Milló Ildikó

OTV díjkiosztó

2015.05.14

A KLIK által szervezett országos tanulmányi versenyek megyei fordulóin iskolánk két tanulója ért el kiemelkedő eredményt.
Heilig Ágnes 8.a osztályos tanuló angol nyelvből megyei I. helyezést szerzett, felkészítő tanára : Kapus Ildikó. Bálint Benedek 6.a osztályos tanuló a Kaán Károly természet- és környezetismereti versenyen megyei III. helyen végzett, felkészítő tanára: Bertáné Bíró Judit.
Eredményeik elismeréseként 2015. május 14-én a Simonyi Zsigmond Ének-Zenei és Testnevelési Általános Iskolában a KLIK Veszprém megyei tankerülete által rendezett díjkiosztó ünnepségen oklevelet és jutalomkönyvet vehettek át.

8. Városi Népdaléneklési Verseny

2015.05.13

 „Őseink dalait már nem a jó szagú virágos réten, nem a tündöklő csillagos ég alatt a falusi öregektől tanulva énekeljük, hanem iskolai keretek közt padok, székek, füzetek társaságában. A pedagógus színes személyiségén múlik, hogy ezt a csodálatos hagyományt olyan nyugodt, változatos, fantáziával teli közegbe helyezze, ahol a kodályi életmű és pedagógiai rendszer elhintett magjai hatalmas, terebélyes fákká növekedjenek, és amiben az éneklő, muzsikáló gyermek és tanítója is örömét leli.” / Kodály-tanítvány, Kokas Klárának gondolatai/

2015. május 13-án délelőtt 8. alkalommal tartottuk meg a Városi Népdaléneklési Versenyt iskolánk aulájában. A városi szintű versenyen a résztvevők két magyar népdalt adtak elő hangszerkíséret nélkül. Az első dal kötelező volt mindenki számára, a második dal szabadon választható bármely magyar népdal lehetett. A rendezvény sikerességét mi sem bizonyítja jobban, mint, hogy hét iskola ötven kisdiákja képviseltette magát a versenyen (Botev, Dózsa, Kossuth, Padányi, Simonyi, Szilágyi és a házigazda Báthory).
A versenyen iskolánkból öt tanuló vett részt.
Horváth Kitti 1.c, Hörömpöli Hanga 2.a, Szintai Lili 2.c, Csicsics Dorina 3.a és Mészáros Réka 4. b osztályos tanulók. Mindegyik énekest a zsűri szóbeli dicséretben részesítette.

A városi verseny különdíjasa negyedik évfolyamon Mészáros Réka 4. b osztályos tanuló lett.
Szívből gratulálunk a sikeres szerepléshez.
Melich Antalné, Czaun Ildikó szervezők

Anyagok és változások a környezetünkben

2015.05.13

Az 5. c osztály a környezetünk fizikai tulajdonságait leíró természetismeret témakörüket „Anyagok és változások a környezetünkben” projektmunkában dolgozták fel. Munkájukat Kalmár Cecília osztályfőnök koordinálta.
2015. május 13-án természetismeret (földrajz) órájukra meghívták a 2. a osztály diákjait. Ekkor mutatták be kutató, gyűjtő munkájuk elméleti, gyakorlati tapasztalatait.
A második osztályos kisdiákok - természetismeret órán ők is foglalkoztak a természet fizikai változásaival - az előadások után kérdéseket tettek fel az ötödikes tanulóknak, akik örömmel válaszoltak a kisebbeknek.
A tanórán Kalmár Cecília, Milló Ildikó, Pohl Brigitta tanárnők vettek részt.
2.a of.: Csörnyeiné Szabó Katalin, Melich Antalné tanítónők
5.c of.: Kalmár Cecília informatika, fizika, technika, matematika szakos tanár
Milló Ildikó földrajz, rajz szakos tanár, közoktatási vezető
Pohl Brigitta történelem szakos tanár
Fotó, szöveg: Milló Ildikó tanár

Múzeumpedagógiai foglalkozások

2015.05.14

2015. május 14-én a földrajz, a rajz szakkör tagjai, a 2015 a Kozmikus Fény Éve program előadói közös múzeumpedagógiai kiránduláson vettek részt.
A Laczkó Dezső Múzeum munkatársa, Király András múzeumpedagógus előadását követően avar kori női sírt tártak fel a diákok a múzeumban. Megnézték a VESZPRÉMIEK AZ I. VILÁGHÁBORÚBAN, AZ I. VILÁGHÁBORÚ VESZPRÉMBEN című időszaki kiállítást is a múzeum 2. emeleti kiállítóterében.
A Dubniczay-palotában 2006-ban nyílt László Károly Gyűjtemény anyagát Környei Ágota képzőművész, múzeumpedagógus vezetésével fedezték fel a program résztvevői.
Környei Ágota - a Művészetek Háza munkatársa - a fény és festékszínek világát elemezte a diákokkal.
A találkozót vizuális alkotások készítésével zárták. A közös munkát Hajdú Franciska múzeumpedagógus - a Művészetek Háza munkatársa - segítette.
Szöveg, fotó:
Milló Ildikó tanár

Bölcsész kirándulás

2015.05.07

Elsőként Tihanyba látogattunk el, a Belső-tó partján levő Levendula Házba. Videofilmet tekintettünk meg a félsziget kialakulásáról. Nagyon érdekes, szemléletes film volt. Majd Magyarország nemzeti parkjaiba pillanthattunk be csodálatos fotók segítségével. Ezután megnéztük a kiállítást, ennek során egy totót töltöttek ki a csapatok, amelyet a végén értékeltek is.
Ezt követően kézműves foglalkozáson dekupázs technikával levendulás hűtő mágnest készíthettünk. Ebéd után a tótól felmentünk az apátsághoz, ahol kipróbáltuk, működik-e a visszhang. Működik! :)
Egy kis várakozás után átbuszoztunk Balatonfüredre: sétáltunk a Tagore sétányon, néztük a Balatont, az érkező és induló hajókat. Délután 5 óra körül értünk haza Veszprémbe.
Mindenki jól érezte magát, és az időjárás is kegyes volt hozzánk! Reméljük, jövőre újra vetélkedünk együtt, vidáman, játékosan!
Összefoglaló

Csalán

2015.05.04-05

Játékos feladatok keretében a természet, a környezet megismerésének, védelmének lehetőségeit mutatta be a Csalán Környezet és Természetvédő Egyesület.
Kínálatukban szerepelt: Balaton-puzzle, a Balaton élővilágát bemutató játékos horgászverseny, fafaragás, rajzverseny.

Fotó-szöveg:
Milló Ildikó
tanár

Marton László

2015.05.04-05

Marton László ásvány, kőzetgyűjtő A Föld kialakulásáról, a Föld geoszféráiról, a kőzetek, az ásványok világáról, az arany, a gyémánt bányászatának vonatkozásairól tartott rövid ismertetőt. Fotó-szöveg: Milló Ildikó tanár

Vers- és mesemondó verseny

2015.04.29

Az idén is megrendeztük a vers- és mesemondó versenyt az iskolában.

Díjazottak:
1-2. évfolyam
1. Ács Barna 1.a
2. Hajdu Márton 1.c
3. Horváth Lívia Emília 1.b
különdíj: Kovács- Németh Ábel 2.c

3-4. évfolyam
1.Szabó Bendegúz 4.c
2. Ács Gergő 4.a
3. Horváth Lili 3.c
különdíjas: Hajdu Zsófia 4.c

Jótékonysági vásár

2015.05.26-28

Időpont: 2015. május 26-27-28. 7.30 – 16.30 között
Helyszín: Báthory iskola aulája
8200 Veszprém, Halle u. 10.
Tel.:06 88 561-915
Szervező: Pohl Brigitta
DÖK – vezető tanár
Várjuk kedves vásárlóinkat, támogatóinkat!

Berkenye-tanösvény

2015.04.24

 „Ez a Ti családi vállalkozásotok! – Út a fenntarthatósághoz”
családi, egyéni, játékos verseny
Lakótelepi „Berkenye – tanösvény” nyitókampánya
Helyszín: a Berkenye – tanösvény kijelölt útvonala.
Indító állomás: Deák Ferenc Ált. Iskola udvara
Időpontja: 2015. április 25.(szombat) 9 óra – 10:30–ig
Zárás: 12:00 a Deák Ferenc Ált. Iskola udvarán, tombolahúzás
Iskolánk is részt vett a túrán, ahol jól éreztük magunkat.
Pohl Brigitta
Fotó: Milló Ildikó

BÖLCS/ÉSZ

2015.04.23

BÖLCS/ÉSZ címmel egész tanéven át tartó komplex, humán vetélkedősorozatot indítunk a felső tagozat számára. A vetélkedőre az 5-8. évfolyam minden osztályából legalább egy-egy csapat (3 fő) jelentkezését várjuk! Természetesen egy osztályból több csapat is nevezhet. A vetélkedő 6 szóbeli fordulóból áll, amelyekre az előzetesen kiadott feladatokkal is készülhetnek a tanulók.
A fordulók mindig az adott hónap utolsó hetében kerülnek megrendezésre, délutáni időpontban. Minden forduló után a győztes csapat tagjai (1-3. hely) apróbb ajándékokat kapnak. A hatodik fordulót követően az első három helyezett csapat értékes jutalomban részesül.
A vetélkedő témái:

Az egyes fordulók eredményei a honlapon folyamatosan frissülnek! Játsszunk együtt, vetélkedjünk vidáman!

Eredmények:
leírás
I. helyezett
II. helyezett
III. helyezett
különdíj

Táncsics kiállítás

2015.04.16

Rajz, eszköz és termékkiállítás-t rendezett 2015. április 15-17. között a Táncsics Mihály Szakközépiskola Szakiskola és Kollégium.
A bemutató tárlat műbútorsztalos, elektronikai, építész, műemlékfenntartó, kozmetikus tanulók munkáiból összeállított válogatás.

Bemutatkoztak a XXI. Nemzetközi Építész Diákkonferencia - 2015 * Győr - díjazott diákjai is. (A diákkonferencián 30 kárpát-medencei építészeti középiskola vett részt).

Iskolánk hajdani diákja Horváth Ferenc - (15M) műemlékfenntartó technikus - a nemzetközi színház-építészettörténeti tablóversenyben bronzérmes lett.
2015. április 16-án a 6 c, április 17-én a 7. c osztály tanulói Tölgyesi Ákos mérnök-tanár vezetésével fedezték fel a középiskola diákjainak mesterremekeit.

Szöveg, fotó: Milló Ildikó tanár

Virágültetés

2015.04.13



Versillusztrációs pályázat a költészet napja alkalmából

2015.04.11

JÓZSEF ATTILA SZÜLETÉSNAPJA
A MAGYAR KÖLTÉSZET NAPJA

110 éve, 1905. április 11-én született József Attila

VERSILLUSZTRÁCIÓS PÁLYÁZATOT HIRDETÜNK A KÖLTÉSZET NAPJA ALKALMÁBÓL

A pályázni 3 kategóriában lehet: 3-4. évfolyam; 5-6. évfolyam; 7-8. évfolyam A pályázat egyéni. A pályázóknak a kategóriánként megadott versekhez kell illusztrációt készíteniük.
3-4. évfolyam József Attila: Hangya
5-6. évfolyam József Attila: Perc
7-8. évfolyam József Attila: Gyöngy
A pályaműveket A/4-s rajzlapon, szabadon választott technikával készíthetitek el. A pályaművek hátoldalára, kérjük, írjátok fel pontosan a neveteket és osztályotokat!
Beérkezési határidő: 2015. március 23. hétfő. (Az illusztrációkat a könyvtárban adhatjátok le.) A műveket szakértő zsűri bírálja el, melynek tagjai: Barták Péterné (igazgató), Sarkadi Gabriella és Gönczölné Lendvay Anikó (igazgatóhelyettesek), Nagy Sándorné (tanár).
Eredményhirdetés: 2015. március 30. hétfő
„Nem szükséges, hogy én írjak verset, de úgy látszik, szükséges, hogy vers irassék, különben meggörbülne a világ gyémánttengelye.„
József Attila

Helyezettek:
Alsó tagozat
1. hely: Angyal Virág 3.c
2. hely: Kiss Dominika 4.b
3. hely: Ignácz Tíra 4.b
Különdíj: Kovács Márton 3.c
Felső tagozat
(A kevés pályamű miatt csak 1. helyezetteket hirdettünk.)
5-6. évf. 1. hely: Kovács Dominika 6.b
7-8. évf. 1. hely: Link Panna 8.b

Báthory sakk kupa

2015.04.11

2015. április 11-én első alkalommal került megrendezésre iskolánkban a Báthory sakk kupa.
Közel 70 diák vett részt a megmérettetésen a városból és a megyéből.

Eredmények

Mesterkurzus

2015.03.27

Szöveg, fotó: Milló Ildikó tanár
Báthory iskola
Képzőművészeti mesterkurzus a Báthoryban
A GYERMEKMOSOLY közhasznú Alapítvány szervezésében oroszországi művészeti iskolások érkeztek hazánkba. Magyarországi útjuk során Budapest, Herend mellett Veszprém nevezetességeit is felkeresték. A diákokat tanárok, szülők valamint a krasznojarszki művészeti iskola igazgatónője Neszterova Galina kísérte el.
2015. március 27-én, pénteken délután a diákok mesterkurzuson vettek részt Veszprémben.
A program helyszíne iskolánk, a Báthory iskola volt.
Lendvai István szobrászművész irányításával, vezetésével textil-pasztell kollázst készítettek, szabadon fantáziálva, ötletelve.
Az Urálon túli Krasznojarszk, Kemerovo, Jaroszlavl művészeti iskolásai szakmai tudásukat, tehetségüket felnőtt kísérőik és a magyar vendéglátók örömére szerényen, csöndesen csillogtatták az elkészült munkáikban.
Iskolánkat Heilig Ágnes (8.a o.) és Kereszturi Viktória (6.a o.) képviselte a mesterkurzuson.
A mesterkurzus szakmai segítője Milló Ildikó a Báthory iskola tanára.
A találkozó szervezői Aszacseva Tatyjana önkéntes segítő (Gyermekmosoly Alapítvány), Dr. Burján Jenőné elnök, képviselő (Gyermekmosoly Alapítvány), önkéntes tolmácsa Bartus Tatjana volt.


Tisztelt Barták Péterné
Igazgató Asszony!
Nagy tisztelettel szeretném megköszönni a lehetőséget a Báthory iskolának, hogy helyet és lehetőséget biztosított a képzőművészeti mesterkurzus megtartására. A külföldi résztvevők nagyon jól érezték magukat, és szép emlékekkel utaztak haza, vitték jó hírünket. Külön köszönet illeti Milló Ildikó tanárnőt, aki kedvességével, szakmai tudásával segítette munkánkat.
A Gyermekmosoly Alapítvány már évek óta támogatja a fiatal tehetségek bemutatkozását a kultúra és képzőművészet terén. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a gyermekek ismerjék meg más nemzetek kultúráját, tanulják meg tisztelni és elfogadni. Ebben a felbolydult világban amiben élünk, úgy gondolom, hogy ez különösen fontos. Ehhez a munkánkhoz mindig találunk segítő partnereket, mint Önöket is, amit még egyszer megköszönök.
Üdvözlettel:
Dr. Burján Jenőné
Gyermekmosoly Alapítvány kuratóriumi elnök

Happy-hét

2015.03.23-27.

Kedves Kollégák!
A Happy-hét, minden, ami víz (március 23.-27.) tervezett programjai:

  • a felső osztályoknak plakát készítése
  • rajzverseny a víz témájában
  • vers, fogalmazás írása
  • vizes műanyagüvegek kreatív felhasználása
  • vizes próbák => vizespalack kitartása, ügyességi, spotjátékok vizespalackokkal
  • közös vízivás
  • „vízibár” egész héten (a portánál a DÖK-ösök vizet osztanak)
  • aszfaltrajzok készítése
  • diákok (felsősök) előadásokat tartanak
  • „Nagy – Vízteszt” (felsős diákok tesztet készítenek, amit az utolsó nap kitöltenek a többiek)
  • Osztályok papírcsónakot hajtogatnak
  • Aerobik Adrival az udvaron vizespalackkal
  • Alsósoknak és felsősöknek is küldök át óravázlatot és hozzá segédletet, ezeket bátran használjátok fel óráitokon!
  • A záró program: „Öltözz kékbe!”, egy közös fotó készítése az udvaron
  • A tanároknak fotópályázat: a fenti programokról kell fotót készíteni, aztán a legjobbat díjazzuk!

Happy plakát
Happy-hét

Vár-túra

2015.03.20

A DÖK március 20. péntek délutánra a felső tagozatos diákok számára egy tanulmányi kirándulást szervezett a veszprémi várba. Több mint 60 tanuló vett részt a programon. A tanulók tartottak előadást egy-egy szoborról, épületről vagy személyről, amely után egy feladatlapot töltöttek ki a résztvevők a vár nevezetességeivel kapcsolatban. Tartalmas, jó hangulatú délután volt.
Pohl Brigitta
Tanárnő

Magyar-Lengyel kapcsolatok

2015.03.18

Magyar-lengyel kapcsolatok: 1848/18949-ben
Városi történelemvetélkedő a Báthoryban
2015. március 18. immáron harmadik alkalommal rendezett iskolánk városi történelemvetélkedőt a magyar-lengyel kapcsolatok témájában. Idén az 1848/49-es forradalom és szabadságharc lengyel hőseiről emlékeztünk meg. Városunkból három iskola 3 fős csapata – Báthory, Botev, Cholnoky - mérte össze tudását. A tanulók cikket írtak a lengyel hősök tetteiről, jeleneteket játszottak el, megismerkedtek Meiszner József és Teleki Blanka történetével és videójelenetekkel párosították az 1848/49-es eseményeket, szereplőket.
A négytagú zsűri: Antoni Bajer, Király András, Stigelmaier Józsefné és Wagnerné Horváth Emőke munkáját ezúton is köszönjük!
Idén a Botev iskola csapata nyert. Gratulálunk nekik!
Pohl Brigitta
Tanárnő

Március 15.

2015.03.13

Szemétszedés

2015.03.03

Ökoiskolai információs nap

2015.02.25

Barthák Péterné, a Báthory iskola igazgatója köszöntötte a megye számos településéről érkező pedagógusokat. Büszkén számolt be arról, hogy intézményük 2012 óta viseli az Örökös Ökoiskolai címet, aminek gyakorlati részével a nap folyamán meg is ismerkedhettek az érdeklődők.
Vehír

Pitti Katalin: „A zene és a dalolás mindig jó barátok.”

2015.02.16

A veszprémi Báthory általános iskolában járt Pitti Katalin, a Liszt Ferenc- díjas operaénekes, aki az opera nagyköveteként beszélt a gyerekeknek a zenéről, szerepeiről, fellépéseiről, és nem utolsó sorban az emberi értékekről.
Az előadás során a művésznő legkedvesebb szerepeiből csendült fel egy-egy dallam. Hallhattuk Monteverdi, Mozart és Verdi operáinak egy-egy gyönyörű részletét.
Az énekesnő beszélt arról, hogy nem mindegy, hogy milyen zenét hallgatunk, és nagyon fontos a rendszeres zenehallgatás.
A diákok nagyon élvezték az énekesnő muzsikáról szóló, mintegy másfél órás interaktív előadását, és lelkesen válaszoltak a feltett kérdésekre.
A délelőtt zárásaként az iskola alsó tagozatos diákjaiból álló „Picinyek kórusa” A Balatoni legények kezdetű népdalt énekelte el a művésznő közreműködésével.
Melich Antalné
tanítónő

Itt a farsang, áll a bál...

2015.02.14

Felsős farsang

2015.02.13

Idén az 50-es, 60-as, 70-es éveket idézték fel az osztályok farsangi előadásaikkal.
Az 5.c osztály nyerte meg a fődíjat, ami egy csokitorta volt.
Gratulálunk Nekik!
DÖK

Öltözz pirosba

2015.02.13

Zórád Ernő 1911-2004

2015.02.11
Grafikus, festő, képregény-rajzoló, illusztrátor, karikaturista

2015. február 11-én a 7. c osztály diákjai a Művészetek Háza vendégei voltak.
Hajdú Franciska múzeumpedagógus vezetésével, irányításával tárták fel a Zórád Ernő művészetét bemutató időszaki kiállítás anyagát. Megismerték a Tabán múltját idéző akvarelljeit, híres regényeket, meséket megelevenítő képregényeit, grafikáit, rajzait. A kiállítótermekben sétálva, a tárlatlátogatás, a múzeumpedagógiai foglalkozás alkalmat teremtett a művész Zórád Ernő megismerésére, a képregény készítés művészetének, varázsának felfedezésére.
Az elméleti bevezetőt követően - miután megnézték Zórád Ernő Báró Münchhausen csodálatos kalandjai című diafilmjét - a diákok maguk is készítettek képregényt.
Fotó-szöveg: Milló Ildikó tanár
Veszprém, 2015. február 15.

Kozmológia Csillagászat

2015.02.07
Báthory iskola rajzai

Mikre képes egy gyermeki agy világunk elképzeléséről?
Íme néhány rajz, amit a Báthory iskola tanulói készítettek nekünk.
A rajzokat nagyon szépen köszönjük.

Rajzok

A Holokauszt Emlékmúzeumban

2015.02.05

2015. február 15. Budapesten jártunk a Holokauszt Emlékközpontban. A holokauszt emlékév alkalmából hirdetett program ingyenes volt.
A kiállítás nagyon megdöbbentő volt. A zsidóság történetét mesélte el az együttéléstől a kiirtásig.
Volt szerencsék megismerkedni egy túlélő nénivel, aki elmesélte személyes történetét.
A kirándulás tanulsága: nem felejthetjük el, hogy a múlt században ártatlan emberek millióit gyilkolták le faji, etnikai és vallási alapon.
Tóth Szimonetta
8.a osztály

OviOlimpia

2015.01.30

Smaragd város

2015.01.27

Magyar kúltúra napja

2015.01.21

Barták Péterné igazgató köszöntőjében kiemelte, minden alkotás mögött ott a kolléga, aki kitárulkozott és most olyan arcát láthatjuk, amit eddig még soha. Példaként a német tanárnő gobelinjeit, és egy magyar szakos tanító természetfotóit említette. A megnyitón Némedi Lajos alpolgármester a kultúra napjának szerepét emelte ki.
– A magyar kultúra napja az egész nemzet főhajtása a múlt értékei előtt. Azok előtt, akik valamit hittel tettek, alkotni, szólni mertek. A ránk hagyott kulturális örökséget felelősségteljesen kell kezeljük, hogy azt továbbadhassuk a következő generációnak. A felelősség óriási, hiszen nekünk kell most megmutatni a megfelelő mintát, megbecsülnünk a kultúra értékeit – fogalmazott az alpolgármester.
A megnyitón Pohl Brigitta verset szavalt, illetve a jelenlévők meghallgathatták Gerölyné Joó Katalin Mackó úr című meséjét is. A rendhagyó kiállítás - amelyen grafika, publikáció, festmény, tűzzománc, fotó, kerámia, kavicsfestés és repülőgépmodellek is láthatók - február 6-ig tekinthető meg.
(VEOL)

Karácsonyi ajándékozás

2014.12.19

Néptánc gála

2014.12.19

Lego kiállítás

2014.12.08

2014. december 3-án a Művészetek Háza Magtár épületében - LEGO kiállítás-t ismert meg a 7.c osztály.
A teremnyi LEGO anyaga Praznovszky Mihály irodalomtörténész magángyűjteménye. Tárlatvezető: Környei Ágota képzőművész, múzeumpedagógus.
Kísérő tanárok: Milló Ildikó, Tekes István

Együtt az egészségért

2014.12.08

Táncsics középiskola vendégei

2014.11.26

2014. november 26-án a Báthory iskola 7. c osztályos diákjai a Táncsics középiskola vendégei voltak. A diákokat fogadó Tölgyesi Ákos - a Táncsics iskola okleveles mérnök tanára – az intézmény kínálta képzések közül az építész, valamint a műemlékfenntartó képzés elméleti, gyakorlati vonatkozásait mutatta be. Az informatika terem, a rajzterem fantáziát ébresztő, kreativitást serkentő lehetőségeit a gyakorlatban is kipróbálták a kisdiákok. Tölgyesi Ákos tanár úr irányításával - a képzés során is használt program segítségével - digitális építészeti tereket „építettek”, szerkesztettek.
Szöveg-fotó: Milló Ildikó tanár
Báthory iskola

Soproni kirándulás

2014.11.25

A DÖK szervezésében november 25. a báthorys diákok, tanárok és szülők ellátogattak a soproni Harrer csokoládéműhelybe. A kirándulásra nagy volt az érdeklődés, ez azt hiszem, az úti célt ismerve érthető.
A soproni csokoládémanufaktúra mellett meglátogattuk Nagycenken Széchenyi István, „a legnagyobb Magyar” emlékmúzeumát, és Sopron belvárosában is sétáltunk.
Az élményt, édes pillanatokat köszönjük Horváth-Vaskó Gábor Tanár Úrnak!

Naprendszer

2014.11.25

2014. november 25-én a Báthory iskolában hangzott el Milló Ildikó – tanár, Báthory iskola - a Naprendszer című előadása. Az iskola földrajz szakköre a tanév során a „2015 a FÉNY nemzetközi éve” programhoz szervezi témáit, előadásait. A Naprendszer II. előadás következő időpontja: 2014. december 9. 14 óra.
Fotó. Milló Ildikó tanár
Szöveg: Milló Ildikó tanár
Báthory iskola

Simonyi kórustalálkozó

2014.11.19

Az idei tanévben ismételten az a megtiszteltetés érte a Báthory iskola alsó tagozatosok kórusát, hogy a Simonyi Ének-Zenei és Testnevelési Általános Iskola által szervezett II. városi kórustalálkozóra meghívást kaptunk. A kicsinyek kórusa az előző tanévhez képest duplájára növekedett, közel ötven fő énekel a kórusomban. A kórustalálkozón Rábaközi népdalcsokrot adtunk elő a gyerekek zongorakísérettel.
Az eredményes szereplésért minden tanulónak gratulálok.
Melich Antalné Ildi néni
kórusvezető

A fény fizikája

2014.11.12

A Báthory iskola földrajz szakköre a 2014-2015-ös tanévben csatlakozott a „2015 a FÉNY éve” nemzetközi programhoz. A szakkörökön – kéthetente, hagyományaiknak megfelelően – diákok, tanárok, tudósok tartanak előadásokat. A programnyitó előadó: Kalmár Attila a Báthory iskola - fizika, matematika, informatika szakos - tanára volt. Nagy sikerű előadásának címe: A fény fizikája. Az iskola földrajz szakkörének előadásai nyitottak. Várnak minden érdeklődőt. November 25-én, december 9-én a Naprendszer című előadások következnek.
Előadó: Kalmár Attila a Báthory iskola tanára.
Fotó. Milló Ildikó tanár
Szöveg: Milló Ildikó tanár
Báthory iskola

Október 23.

2014.10.22

Megemlékezés az 1956-os eseményekre a Báthoryban
Iskolánk október 22. tartotta ünnepi műsorát, megemlékezve az 1956-os forradalomról és szabadságharcról. A műsort a 6.a osztály tanulói adták. Szavalatokkal, énekkel, zenével idézték fel az akkori eseményeket, fejezték ki tiszteletüket a forradalom és szabadságharc hősei és áldozatai iránt.
„A korábban megírt történelmet az elbukottak, a vesztesek csak ritkán tudják a világgal újra átértékeltetni, újra íratni. Mi magyarok azon kevesek közé tartozunk, akiknek ez sikerült, megadatott történelmünk során”. Ezekkel a sorokkal vette kezdetét az iskolai megemlékezés.
Emeljük fel fejünket és legyünk büszkék az 56-os eseményekre, merítsünk belőle erőt, és emlékezzünk meg hőseiről, áldozatairól, akik példát mutattak összefogásból, a szabadságba vetett hitből, küzdésből, bátorságból!
Pohl Brigitta
tanárnő

Holocaust

2014.10.21

Sétál a család Veszprémben - A zsidó múlt nyomában
A Báthoryból 12 diák és kettő tanár teljesítette a helytörténeti sétát Máthé Éva és Nagyné Kozma Ildikó vezetésével, és töltötte ki a munkafüzetet, ezért a program zárásaként részt vett 2014. október 21. az Eötvös Károly Megyei Könyvtár Kisfaludy Termében megrendezett ünnepélyes átadón. A diákok és a tanárok Porga Gyula polgármestertől vehették át az emléklapot és az emlékplakettet, amit teljesítményük elismeréséül kaptak.
Pohl Brigitta
tanárnő

Diáksport nap

2014.10.03

Népmese nap

2014.09.30

Idén is Megrendeztük Benedek Elek 155. születésnapján a Népmese napját. A gyerekek ősszel kapcsolatos és a Cvekedli című meséhez készíthettek rajzokat, bábokat. A tanító nénik bemutatták a Cvekedli című mesét.

Köztársaság Kupa

2014.09.29

Szeptember 29-én rendeztük meg a 24. Köztársaság Kupa Városi és Megyei Atlétikai versenyt, melyen 790 tanuló vett részt Veszprém 8 általános iskolájából, valamint a megye 21 településéről.
Elérhetők az eredmények és a jegyzőkönyvek.

VEHÍR futás

2014.09.24

4.c a Kukkantóban

2014.09.15

Erzsébet tábor

Röplabdás lányaink Erzsébet táborban edzőtáboroztak
Ezen a nyáron röplabdások is részt vehettek Erzsébet táborban. Iskolánkból tizenketten voltak Zánkán augusztus 10-15-ig a Magyar Röplabda Szövetség pályázatának köszönhetően.